40 milliós óra a sláger Pesten

Megerősítést nyertek azok a városi legendák, miszerint mindenfajta megszorítás, elvonás és “mostantól vége lesz a jó világnak” jellegű intézkedés ellenére megmaradt a kereslet a luxusórákra Budapesten. A megmaradt talán nem is a megfelelő kifejezés, hiszen a közelmúltban 40 millió forintba kerülő Vacheron Constantint is vásároltak a fővárosban. Ketten is.

A legnagyobb presztízsű, egyben legdrágább márka iránt Magyarországon is van kereslet, árulta el a Burzsujnak Szerb Gábor, a Watch de Luxe tulajdonosa, akit nem kellett hamis dél-kelet ázsiai Cartier-k fotóival sakkban tartani ahhoz, hogy megtörjön és mindent bevalljon. Mivel ugyanakkor a szakmában elvárt a teljes diszkréció, így ennél többet nem is árult el, csupán azt, hogy a 40 milliós üzlet magyar nyelven köttetett, vagyis statisztikai alapon jó eséllyel hazai állampolgár hordja a csuklóján.

Ha azonban “ide nekem a legdrágább órát!” felkiáltással tér be valaki a kristóf téri Watch de Luxe üzletbe, akkor nem ússza meg ennyiből. A gyémánttal gazdagon díszített Lady Calla például 195 millió forintba kerül, így alaposan meg kell gondolni, milyen hölgynek is ajándékozzuk. A katalógusból rendelhető modellek mellett az üzletben is van tízmillió forintot meghaladó értékű óra - az üzlet biztonsági rendszere pedig első osztályú.

Az abszolút legdrágább Vacheron Constantin amúgy a 2005-ben bemutatott, a márka fennállásának 250. évfordulójára készített Tour de I’lle. A hétdarabos széria egyikéért 1,2 millió eurót, azaz közel 330 millió forintot fizettek egy genfi aukción. A minden ízében zseniális Tour de I’lle-ből az egyik példány most is eladó: ki szeretne félmilliárd forintért órát venni?

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr671708344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása