A hónap luxusjachtja: 21 méteres műalkotás Lengyelországból

Méghogy Kelet-Európában nincsenek luxuscégek! A Sunreef hajóépítő cég például egy lengyel sikertörténet és egyben remek példa arra, hogy Európának ez a része igenis képes kielégíteni a legkényesebb ízléssel rendelkező burzsujokat, érkezzenek bármelyik szegletéből is a Földnek. Legújabb modelljük a 70 láb, vagyis kb 21 méter hosszú Power Sea Bass, amelyik a február közepén megrendezett Miami Jachtkiállításon debütált.

Az "álkatamarán" nagyon modern és jellegzetes formát kapott, olyan hajó, amitől garantáltan megdermed egy pillanatra a kikötő közönsége – még Monte Carlóban is. A hajó fedélzetén külön étkező és napozórész van, sőt, még a pezsgőfürdő sem hiányzik. A kabinok gyönyörűen kidolgozottak és minden igényt kielégítenek, a hajóban pedig rengeteg hely van jetskiknek, ha az utasok esetleg ijesztgetnék kicsit a békés fürdőzöket nagy unalmukban. A hajót ráadásul különleges díszkivilágítással látták el, amivel úgy néz ki a partról éjszaka, mint valami földönkívüli vizijármű. Sőt, még egy távirányító is van hozzá, amivel a parti bárból néhány gombnyomással, a whisky mellől demonstrálhatjuk vagyonunk mértékét a kocsma hölgyközönségének, akiket ezek után nyilván hívni sem kell majd a hajón megrendezett esti magánbuliba. Nagyon burzsuj.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr911779798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása