Egymilliós átlagáron mennek el a luxusórák Magyarországon

Átlagosan egymillió forintos luxusórákat vásárolnak hazánkfiai - a hangsúly persze ez esetben a luxuson van, az információ ugyanis a Watch de Luxe-tól származik. Hazánk legnagyobb luxusóra-kereskedésében átlagosan ennyiért ment el egy-egy darab, ami annak fényében kevés, mennyire sok pénzt el lehet költeni egy-egy egzotikus darabra, annak fényében azonban meglehetősen sok, hogy mennyiért vásárol órát az átlagember.

A tavalyi forgalom összetételét vizsgálva a WDL kínálatából négy márkát - az IWC-t, a Cartier-t, a TAG Heuert és a Breitlinget - szeretik kiemelten a hazai vásárlók - árulta el a Burzsujnak Szerb Gábor, az üzlet tulajdonosa. A négy márka együtt annyira domináns, hogy az üzlet forgalmának több mint a felét kiteszik, pedig lehet kapni többek között Omegát, Frederique Constantot, Piaget-t és minden burzsuj örök favoritját, Vacheron Constantint is. A kedvenc márkák fényében rögtön nem tűnik soknak az egymilliós átlagár: IWC-t például nem igazán lehet találni ennél olcsóbban, egy Cartier csuklóra kerülése pedig még nagyobb beruházást igényel.

Szerb Gábor szerint mára elmúltak azok az idők, amikor minden valamirevaló gazdag külföldre járt órát vásárolni. Ebben nagy szerepe van annak, hogy hazánkban is megjelentek a luxusmárkák és hasonlóan fontos az is, hogy árban nincs eltérés a környező országok üzleteihez képest. Mivel a régióban nálunk a legmagasabb az ÁFA, ezért ezt kénytelenek saját hasznuk terhére kompenzálni, a végeredmény azonban az, hogy az üzletben pontosan a bécsi kiskereskedelmi árakon tudnak vásárolni, így a magyar vevők sem járnak jobban, ha külföldön költik a pénzüket. Ez egyben azt is eredményezi, hogy a külföldi turisták is ugyanolyan szívesen vásárolnak itt luxusórát, mint például Bécsben, vagy Pozsonyban. Ebben az esetben is kimondottan fontosak a hasonló árak, hiszen a tehetős emberek többnyire roppant elfoglaltak és leginkább nyaralás közben van idejük órákat nézegetni és ekkor nyitottabbak a vásárlásra is - osztotta meg tapasztalatait Szerb Gábor. Adódik tehát a kérdés: Ön, kedves burzsuj, mikor és hol vásárolta meg luxusóráját?

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr231780617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása