A világ legjobb golfpályáját építené meg Donald Trump

Felüdülés egy olyan nagyszabású tervet látni, ami nem úgy kezdődik, hogy mindent, ami addig ott volt, a tengerszint alá rombolunk, felszántjuk, sóval behintjük, majd felépítjük rá saját, tökéletesnek hitt álomvilágunkat. A kevés kivételek egyike Donald Trump nevéhez fűződik: a legendás amerikai milliárdos Skóciában kívánja megalkotni a világ legjobb golfpályáját.

Mi tagadás, ha valamihez, akkor golfozáshoz keresve sem lehetne jobb helyet találni a skót vidéknél - már ha persze eltekintünk a gyakori esőzéstől. A 63 éves ingatlanmogul évek óta próbál közös nevezőre jutni a skót állammal, mostanra pedig nagyvonalakban sikerült is megegyezni, csupán a részletek kérdésesek még.

A golfpályához a több mint pazar aberdeenshire-i terepviszonyok miatt alig alakítaná a tájat az egymilliárd fontos beruházás, ellenben egy kisebb falut építenének fel a labdaütögetésen felüli igények maradéktalan kielégítésére. Ebben egyebek mellett szállodák, kávézók, pubok és üzletek kapnának helyet az 5,6 négyzetkilométer területű pálya mellett. A skót partszakasz szépségétől megbabonázott golfkedvelők akár a pálya közvetlen közelében felépülő ötszáz ház, vagy 950 nyaraló egyikét is megvásárolhatják, az épületek egyike sem lesz azonban négy emeletnél magasabb.

A terület azonban most sem teljesen lakatlan, éppen ezért lehet még csak feltételes módban beszélni a grandiózus beruházásról. A skótok ugyanis legendásan ragaszkodnak szülőföldjükhöz, pláne akkor, ha egy pénzes jenki akarja onnan kitúrni őket. Trump és csapata mindenesetre annyira bízik a megoldásban, hogy már ki is tűzte a megnyitó időpontját. Reméljük sikerül olyan kompromisszumot találniuk, hogy 2012 júliusában nem kívánják majd rágyújtani a helyiek a komplexumot a bent ünneplő tömegre.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr951784522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása