Két országra szakadt Amerika?

Cinikusan azt mondhatnánk, hogy örülhet Obama, hiszen két országot vezethet egy helyett, ám a valóság ennél sokkal szomorúbb, vagyis inkább ijesztőbb. Nyílik ugyanis az olló gazdag és szegény között Amerikában, a legfrissebb gazdasági adatok szerint ugyanis úgy fest, mintha az országnak két gazdasága lenne, egymástól totálisan eltérő mutatókkal, mégis közös zászló alatt, egyazon határokon belül.

Az amerikai milliárdosok ugyanis köszönik, jól vannak: számuk minden jóslatot túlszárnyalva 16%-kal emelkedett 2009-ben, összesített vagyonuk pedig elérte az 1,4 trillió dollárt, ami 50%-os növekedést jelent. A magángép vásárlások újra megközelítették a válság előtti szintet, a luxusautók, drága órák és dizájner ruhák eladásai pedig szintén remekül alakultak 2010 első két hónapjában. Az ország többi része azonban sokkal nagyobb slamasztikában van, mint az utolsó jelentősebb válság időszakában, az 1990-es évek elején. Hiába nőtt a háztartások nettó jövedelme tavaly 5,4%-kal, ez javarészt a tetemes adósságok törlesztésére ment. A legfrissebb adatok szerint nagyjából 14,9 millió amerikai munkanélküli van, ez mintegy 10%-os munkanélküliséget jelent, ráadásul tavaly is 2 millióan vesztették el ingatlanukat, pedig a nagy kilakoltatási hullám már rég alábbhagyott. Mindeközben a fogyasztás még mindig gyenge – a tömegek nem vásárolnak, mert egyszerűen nincs miből.

Persze mondhatnánk, hogy az amerikaiak hozzá vannak szokva a nagy jövedelmi különbségekhez, ám a szakadék mára akkora lett a két „külön gazdaság” között, hogy lassan már lehetetlenség őket egyetlen közös politikai hangvétellel vagy gesztussal megszólítani. Sőt, egyes társadalomtudósok (pl. Mark Rupert, Willam K. Carroll) a jelenlegi folyamatok miatt az Egyesült Államok eddigi hegemóniájához jelentős mértékben hozzájáruló „amerikai közös tudat” (popular common sense) komoly változását vetítik előre. A közös tudat alapját az egyéni jogok és a magántulajdon védelme, a szabadság, a liberalizmus és a széles körű önigazgatás jelentik. Ha ezek körében változás történik, vagy a közös tudat visszafordíthatatlanul megbomlik, akkor az sokak szerint az Egyesült Államok hegemóniájának egyértelmű végét jelenti majd. Márpedig ha az egyszerű amerikai munkás azt látja, hogy munkaereje könnyedén pótolható, a termelés pedig gond nélkül áthelyezhető (mondjuk Kínába), hamar elveszíti hitét a hagyományos amerikai értékekben. A kérdés már csak az, hogy a folyamat mára visszafordíthatatlan lett vagy még nem késő?

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr441834675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása