A legmenőbb börtönök: hová tegyük politikus bűnözőinket?

Igen aktuális kérdés: hová tegyük az egyáltalán nem jó fej, sőt, gátlástalan bűnöző burzsujainkat? Van, akit egyelőre mentelmi jog véd, van akit nem, de hogy néhány jól öltözött, dúsgazdag politikus-vállalkozó hamarosan hűvösre kerül, afelől ne legyen kétségünk. Különleges embereknek pedig különleges cellák járnak, és ilyenekben bizony nem szűkölködik a világ.

Itt van például a világ legszebb börtöne, amit elsőre inkább néznénk ötcsillagos szállodának, mint sötét alakokat összegyűjtő dutyinak. Ausztria úgy tűnik halálosan komolyan veszi azt a mondást, hogy egy állam fejlettsége a börtönök minőségén mérhető le. Ha ugyanis a steiermarki börtönről kéne képet alkotnunk Ausztriáról, akkor nyugati szomszédunk maga lenne a mennyország. A hohensinn architektur által tervezett épület klasszisokkal szebb, mint mondjuk a magyar kultúra fellegvára, a Demján-mauzóleum MÜPA, szobái - akarom mondani cellái - pedig verik a legtöbb háromcsillagos boutiqe-hotelét. De vajon ki érdemelné meg, hogy ideküldjük? Mert nekünk hirtelen senki sem jut eszünkbe.

A világ legkisebb börtönébe (lenti kép) viszont van egy jelöltünk. Budapest volt alpolgármesterének például óriási büntetés lenne a Sark szigetén Guernseyben található börtön, hiszen a kép alapján vállban is szűk neki a hely, talán még megfordulni is alig tudna benne. Még mindig használják egyébként az 1856-ban épült cellát, de inkább csak olyanokat tesznek bele, akiknek csak egy-két kijózanító éjszakára van szükségük átgondolni, hogy vajon hol is cseszték el.

A világ legfurcsább börtönébe viszont nagyon sok embert elküldenénk, mert egy-két apróságtól eltekintve igazán szimpatikus a koncepciója. A san pedrói börtön egy fillérjébe sem kerül a bolíviai államnak, a rabok ugyanis bérleti díjat fizetnek a börtönnek cellájukért, és a falakon belül minden egyes rabnak van valamilyen munkája, takarít, vagy mondjuk láma-gyrost árul. Egészen bizarr, hogy a helyet akár turisták is felkereshetik egy kis belépő ellenében, sőt, ha megtetszik nekik a „hotel” vendégszeretete, akkor egy kis díj ellenében el is tölthetnek egy éjszakát a börtönben. A biztonság kedvéért azért kapnak egy őrt maguk mellé. Sok turista keresi fel egyébként a börtönt, a hírek szerint ugyanis itt a legolcsóbb a kokain az egész országban, az őröket pedig semmi perc alatt meg lehet kenni.

Nem is lehet olyan szörnyű a bolíviai dutyi, a világ legzsúfoltabb börtönéhez képest legalábbis mindenképpen felüdülés. Ezt a címet a szentpétervári Kresty Börtön érdemelte ki, 3000 fős kapacitása ellenére ugyanis nagyon rég nem volt olyan, hogy a rabok száma 10 ezernél kevesebb lett volna. A szabályzat szigorú: egy rabnak maximum 4 m2 jár, 15 percnél többet pedig senki sem tölthet fürdéssel hetente. Igaz, ennyi idő alatt is belefér egy kis nemi erőszak, ilyen zsúfoltság mellett akár csoportosan is. Brrr, inkább Ausztria. A BKV-vezérkar sokat tanulhatna itt: zsúfolt, tömött buszokért zsúfolt, tömött cellák járnak, nincs mese.

A túlterhelt börtönnél is nagyságrendekkel durvább azonban a világ legszigorúbban őrzött börtöne, ami olyan, mint a Csillagok háborújában Mos Eisley: itt található a világűr söpredéke. Csakhogy innen nincs menekvés. A coloradói ADX Supermaxot, vagyis a „hight-tech Alcatrazt” 1994-ben adták át, és csak a legkeményebb, legerőszakosabb bűnözőket rakják be ide. Velük szemben viszont nincs kecmec: ahogy bekerülnek, minden kapcsolatuk megszűnik a külvilággal, a nap 24 órájából 22-őt pedig egy alig 5,5 m2-es magánzárkában kell eltölteniük, ahol bőven van idejük eldönteni, hogy mit kérnek kivégzés előtt utolsó vacsorának. A pletykák szerint egyébként nagyon sokan megőrülnek már alig néhány hónappal a bekerülésük után a teljesen ingerszegény környezetben. És ha nincs olyan szerencséjük, mint a Stefan Zweig Sakknovellájában a rabnak a kis sakk-könyvvel, további évtizedeket tölthetnek a teljes téboly állapotában. Szép hely, mi? Szóval? Kit hova tegyünk? Várjuk a tippeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr781856611

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Breakin' rocks in the hot sun 2010.03.21. 23:48:54

Az index címlapon feltűnt egy blogbejegyzés a burzsuj.blog.hu-ról, a Legmenőbb börtönök címmel. Ebben szerepel a a szentpétervári Kresty Börtön (gondolom, magyarul Kresztij lehet), ahol a 3000 férőhelyen több, mint 10000 rabot tartanak fogva, akikre fe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása