Veszélyben a luxus divatmárkák?

Habár a gazdasági válság nem tartozik a legvidámabb világesemények közé, ettől még azonban lehetnek pozitív hatásai. Például azok a gazdagok, akik korábban előzetes mérlegelés nélkül megvettek maguknak mindent, amit éppen megkívántak, vagyonuk megrendülésével átgondolhatják, mire is van szükségük ahhoz, hogy igazán jól érezzék magukat a bőrükben. Ez pedig messze nem feltétlenül a 64. Manolo Blahnik cipő beszerzését, vagy a hatodik limitált szériás Porsche garázsba állítását jelentheti.

Úgy tűnik, hogy a gazdagok tanultak a válságból és átgondolták dolgaikat, legalábbis ez a pozitív verdikt szűrhető le az Affluence Collaborative felméréséből. Az amerikaiak összesen 900 embert kérdeztek meg, akik 75 ezer dollár feletti jövedelemmel rendelkeztek, a minta felét pedig a már kimondottan gazdagok, az évi félmillió dollárnál is többet keresők tették ki. A megkérdezett hölgyek harmada nyilatkozta azt, hogy a következő 12 hónapban a korábbinál kevesebbet óhajt költeni, felük állította azt, hogy ugyanannyit és csupán 16 százalékuk tervezett végre kirúgni a hámból. A nők több mint fele állította azt, hogy a pénzmegtakarítás elégedettebbé teszi, aminek bizonyára férjük örül a legjobban.

Az igazi csavar azonban most jön: a következő egy évben vásárolni tervezett márkák közé egyetlen luxus divatmárka sem fért be az első 15 helyezett közé! Ebből okkal lehet azt a következtetést leszűrni, hogy a gazdagok végre rájöttek, mivel lehet sok pénzt megspórolni - van azonban egy olyan érzésünk, hogy ha egy év múlva megkérdeznék őket, valójában mire is költöttek, lenne ott jó néhány olyan Burberry és D&G is. Ami viszont ennél is érdekesebb, az az egyes tevékenységekhez tartozó boldogság-érzés: a felsorolt 22 cselekvés közül ugyanis csak a 20. helyre tették a vásárlást, aminél még a dohányzás is előrébb szerepel.

A felmérés láttán két forgatókönyv tűnik valószínűnek: vagy valóban megváltoztak a gazdagok és belátják, mi az, amiért tényleg érdemes pénzt adni és mi az, amiért nem, avagy csak kellemetlennek érzik bevallani, hogy ők bizony továbbra is a korábbihoz hasonló életformát kívánnak élni, hiszen tisztában vannak azzal, hogy a társadalom nem ezt a választ várja. Mi mindenesetre bízzunk az előbbi opcióban.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr471928635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása