Végre itt az aranyat adó ATM!

Közismert tény, hogy az arabok imádják a csillogást - átvitt és szó szerinti értelemben egyaránt. Ezért a Közel-Keleten a legmagasabb az egy négyzetméterre eső krómozott, vagy aranyozott Porschék, Ferrarik és Rolls-Royce-ok száma, aminek európai szemmel nézve persze az ég egy adta világon semmi értelme, sőt, ők azonban ebben látják státusszimbólumuk kiteljesedését.

Eme mentalitás fényében meglepő, miért is kellett mostanáig várni a következő újításra, a lényeg azonban, hogy végre megérkezett. Az aranyozott ATM ugyanis úgy hiányzott a Közel-Keletnek, mint egy falat kenyér Etiópiának: az Emirates Palace-ban helyet kapó automata ráadásul valóban aranyat ad. Kijelzőjén mindig jelzi az arany pillanatnyi árfolyamát, ha pedig az arra sétáló sejk éppen úgy gondolja, hogy venne most egy keveset, akkor azt azonnal meg is teheti. Az egy, öt és tízgrammos aranyérméket adó ATM gondolata egy német feltalálónak jutott eszébe: Thomas Geissler már be is jegyezte a Gold to Go márkanevet, mellyel kapcsolatban komoly elvárásai vannak. Egy biztos: a Burj Al Arabban vélhetően hasonló sikere lenne, ám a Gresham Palota esetében már nem lennénk olyan biztosak a komoly forgalomban.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr231999954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása