A világ legdrágább öltönye is lehet bűn ronda

Az igazi burzsujok sosem viselnek öltönyt, az csak azok sajátja, akik a gazdagságért tepernek, tartja a mondás. Ha ez ebben a formában nem is állja meg a helyét, aki látott már aligérettségizett pénzügyi tanácsadót, tudja, hogy van benne valami. Ugyanakkor megnyugtathatjuk azokat, akiknek csak a húszezres low budget konfekcióra telik: ennél a világ legdrágább öltönye sem néz ki sokkal jobban.

A világ legdrágább öltönyének járó címet jelenleg a brit Richard Jewels birtokolja, aki 599 ezer fontot, vagyis 208 millió forintot kér a kétrészes ruhadarabért. A gyapjúból és selyemből készült öltöny nem anyaga, vagy szabása, hanem a rajta lévő drágakövek miatt miatt kerül egy komolyabb vagyonba. Jewels szabó (beszélő név!) ugyanis nem átallott 480 darab, egyenként félkarátos gyémánttal díszíteni az öltönyt, ami ezáltal úgy fest, mint ha a vidéki lakodalmak rémének, a szintetizátoros fickónak a gardróbjából került volna elő. A 600 munkaóra alatt elkészülő viseletből egyet már meg is vett egy 41-es méretű francia úr, Jewels pedig további két példányt kíván készíteni belőle. Ennyit jó eséllyel el is fog adni belőle, ráadásul messze lekőrözi az eddigi csúcstartót, a 70 ezer fontos, gyémántgombokkal operáló Amosu öltönyt.

Az árrésről árulkodik, hogy az öltöny árának tíz százalékát jótékony célokra fordítja Jewels, mindenesetre ez továbbra sem egy olyan érv, ami a vásárlásra sarkallhat bárkit is. Vagy csak én látom rosszul, és nektek bejön? Egyáltalán: mi volt az a legnagyobb összeg, amit valaha öltönyre költöttetek?

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr792111279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása