Úszó jégbár: nem a bulizni vágyó jegesmedvéknek

A jégbár nem mai találmány. Az eszkimók már évezredek óta ismerik, de a nyugati világ tizenhat éve, amikor az Absolut megnyitotta az első hideg kocsmát egy svéd jéghotelben. 2002 óta van olyan hely folyamatosan, vagyis egész éven keresztül adott a lehetőség a jégpulton való könyöklésre, így okkal gondolhattuk azt, hogy az ötletből mindent kihoztak, amit lehetett. Hát nem: hamarosan ugyanis úszó jégbárban is részegedhetünk.

Az ötlet a Norvegian Cruise Line, a SVEDKA vodka és az Inniskillin jégbor trióé. Hármuk nászából született meg az elképzelés, hogy a Norvegian Epic nevű hajón ne csak egy hagyományosan unalmas büfé legyen, hanem egy olyan hely, ahol mínusz 8 fokban lehet iszogatni, hogy aztán a 30+ fokos tatra visszatérve garantáltan mindenkit fejbe vágjon a cefre. Egy jégbár berendezését ugyanakkor egyáltalán nem befolyásolja, hogy az Északi-sarkon, vagy a Földközi-tengeren van, így esetünkben is a vendéglátóipari egységtől megszokott berendezési tárgyakkal operálnak. A hajó utasainak - a jegyen felül - 20 dollár lesz a belépő a bárba, igaz ez legalább már tartalmaz két italt. A Norwegian Epic 2012-ben kezdi meg élesben működését, ha addig is bundában akarunk egy hajón részegedni, kénytelenek leszünk egy sarkvidéki túrára befizetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr342130087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása