Jó vétel Elvis Mercedese

A királyok korán halnak és imádják a Mercedeseket - legalábbis ezt a párhuzamot lehet vonni a huszadik század legnagyobb amerikai és magyar uralkodója között. Igaz, ennél több hasonlóságot nemigen lehet találni Elvis Presley és Mindenki Jimmy-je között, ezt a vonalat azonban nem is igen erőltetnénk tovább. Már csak azért sem, mert amíg a hazai ötvenesek nagy kedvencének egy fekete bálna S500-asa volt, addig Elvisnek egy csodaszép világoskék 600-as jutott.

Utóbbira lehet hamarosan licitálni az angliai Weybridge-ben decemberben megrendezésre kerülő aukción. A Bonhams aukciós ház szerint az ominózus Mercedes igazi különlegessége, hogy azon néhány autó egyike volt, melyet Presley saját nevére iratott. A király élete alatt összesen több mint kétszáz autót fogyasztott el, 600-as Mercedesből is kettőt. A tulajdonosváltásra készülő, 1970-ben vásárolt darabot két évig használta, utána egy barátjának, James Leroy Robertsonnak adta. Tőle 2005-ben került egy amerikai kereskedéshez, akik aztán Angliába exportálták.

A gyári állapotú királyi Mercedes az előzetes becslések szerint valahol 220 és 300 ezer euró (62-85 millió forint) között talál majd új gazdát. Ennek fényében különösen mókás, hogy a Magyar Király S500-asának 2004-es árverésénél többen 75 milliót sem tartottak kizártnak az autóért. Hiába, azért király és király között is van különbség.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr702272727

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Neurotikus lakásnemvevők enciklopédiája: A paranoid nemvevő 2010.09.06. 09:07:42

A paranoid nyilvánvalóan a sötét oldalon áll. Gennyes és kész! És igen, van legalább egy bibircsók az állán, szőrszál-szökőkúttal a közepén.A kőkorszaki paranoid szívesebben meózza a lakást telefonon, a virtuális nem az ő homokozója. Vérbeli digitális ...

Trackback: Építsen gyermekkorából babaházat ! 2010.09.05. 22:39:10

Az elme bedől a trükknek, és megemeli a kalapját a tény előtt, miszerint valaki saját gyermekkora színhelyéből épít babaházat magának. Első pillantásra biztosra vesszük, hogy egy pompás babaházat látunk. A másodikra is. Ám a kép egyre gyanúsabbá v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása