Burzsuj news: szolgálati közleményeink, avagy a whiskyről és a lóról

Van egy-két apróság, amit muszáj veletek megosztanunk innen, rózsadombi elefántcsonttornyunkból! Az első, hogy a Johnnie Walker és a Diageo volt oly szíves és meghívott a csütörtök (szeptember 16.) délutáni „1 millió lépés a felelős alkoholfogyasztásért” programjára. A város több pontjáról, több csapat indul majd, minden csapatban sportolók, tévések, politikusok sétálnak majd egészen a Bazilikáig, ahol közösen egy látványos flash mobban veszünk majd részt! A bloggerek csoportját mi és az ourfashionös lányok alkotjuk, és a Liszt Ferenc térről indulunk majd délután 17 órakor! Ehhez egy játékot is indítottunk, amiben egy üveg sorszámozott Black Labelt és egy hozzá tartozó táskát nyerhet az, aki egyszerre rajongója a Burzsuj és a Soha nem iszom, ha vezetek Facebook-oldalának. Aki még ezt nem tette volna meg, siessen, mert ma éjfélig tart a játék, holnap pedig sorsolunk.

Burzsuj-rajongónak a Facebookon azonban nem csak ezért érdemes lenni. Az az igazság, hogy annyira megszaladt nekünk, burzsujoknak mostanság, hogy egy csomó ajándékot fogunk kisorsolni köztetek a közeljövőben. A részleteket hamarosan megtudjátok!

Végül néhány hír blogunk házi pacijáról, Le Burzsujról (a lenti képen láthatjátok), 2,5 éves angol telivérünkről. Burzsujka eddig kétszer futott a Kincsem Parkban, de annyira zöld még, hogy még nem igazán jött rá, hogy a versenypályán versenyeznie kéne a többi lóval. A legnagyobb könnyedséggel, minden erőlködés és izzadtság nélkül futott be mindkétszer a mezőny végén, alig egy-két szánalmasan erőlködő gebét lehagyva. Messze nem futotta ki magát, a trénere szerint 3 éves korára érik majd be, csakúgy mint testvérei. Reméljük is, hiszen versenylovat tartani jó, de sokszoros győztes versenylovat tartani még jobb! Szóval drukkoljatok.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr722295679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása