Menekül vevői elől a Louis Vuitton

Az igazi luxusmárkák egyik legfőbb ismérve, hogy az üzletbe belépve a vevő az első, hiszen így adja ki jó szájízzel azt a sok százezer forintot, amibe egy-egy táska, kabát, vagy öltöny kerül. Nincs ez máshogy a Louis Vuittonnál sem, párizsi üzleteikben azonban bevezettek egy kis nehezítést: mostantól egy órával hamarabb zárnak. Nem azért, mert 18:00 után már a kutya sem téved be, hanem éppen ellenkezőleg: azért, hogy ne fosszák ki teljesen a vevők a boltot a karácsonyi szezon előtt.

A párizsi Louis Vuitton üzletek ugyanis rettenetesen pörögnek. Ennek részben az az oka, hogy a közhiedelem szerint itt valamivel olcsóbbak a táskák, mint a világ többi LV lelőhelyén, másrészt a turisták is szeretnek a márka egy szuvenírével távozni Franciaországból. A legnagyobb étvággyal a japánok, a kínaiak és az oroszok vetik rá magukat a kínálatra, amit a korábbi zárással kívánnak megvédeni a teljes pusztulástól. A rövidített nyitvatartás december 1-ig lesz érvényben, közben pedig már épül az új LV üzem Dél-Franciaországban, ami jövő év második felében kezdheti el a termelést.

Nem az LV az egyetlen francia luxusmárka, amelyik a túlzott kereslet édes terhe alatt nyög. A Hermès például akár három évig is várakoztatja ázsiai vásárlóit egy-egy táskára, a cég azonban továbbra sem kívánja növelni a termelést, mivel álláspontja szerint az a minőség rovására menne. A jó hír az, hogy az Andrássy úti Louis Vuitton továbbra sem zár be hamarabb.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr972304868

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása