Versenypályának használják London belvárosát az arab playboyok

Míg Moszkvában az a menőbb burzsuj, aki minél tekintélyesebb konvojjal szeli át a Patriarsije Prudit, az arabok sokkal inkább a gyorsaságra hajtanak. Az Emirátusokban már mindenki hozzászokott a sivatagban burnuszban száguldozó tébolyultakra, a Londonban hűsölő arab playboyok viszont finoman szólva is kiverték a biztosítékot a helyieknél. A problémával már számos médium foglalkozott, a Sun is kiakadt, nemrég pedig a Bloomberg forgatott riportot (videók lent!) a Knightsbridge-t Le Mans-nak néző arab milliárdosokról. A Top Gear szerint elfelejthetjük Monte Carlót, mint a szuperautók fővárosát; ez ugyanis jelen pillanatban London.

A hírek szerint mintegy 80 millió dollár (kb. 16,5 milliárd Ft) értékű luxusautót vittek nyár óta a brit fővárosba az arab térségből tulajdonosaik, így a helyieknek mindennapos látvány a Mayfairen cikázó Bugatti Veyron, a Hotel Dorchesternél pedig rendszeresen parkol egy Pagani Cinque, amiből mindössze 5 darab van a világon. Csakhogy minden csoda három napig tart. A helyiek így már el sem fordítják a fejüket egy-egy Ferrarira, és leszarják a Porschéket. Ellenben ki vannak borulva azon, hogy a legtöbbször 20-as éveiket taposó arab milliárdoscsemeték sokszor 200 km/h-ra is felgyorsulnak a városban, lehetőleg alacsony fokozatban - csakhogy minél hangosabbak legyenek. Egyes előkelő negyedekben már tüntetéseket is szerveztek a szűk belvárosi utcákon rózsaszín Lamborghinikkel, babakék Koenigseggekkel és neonzöld Bentley-kkel száguldozó szuperautósok ellen. Számos vélemény szerint esélyük sincs, néhány család ugyanis kilóra megvette a rendőröket a szabad száguldozásért cserébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr662333464

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása