Egy spanyol vár a világ egyik legszebb otthona

A spanyol – és úgy általában a déli – várak és erődítmények általában szebbek, mint az északiak, kevésbé tömbszerűek, és a mór hatás miatt valahogy kisebb tömegűnek, kecsesebbnek tűnnek. (Már amennyiben kecses lehet egy vár.) Lehet, hogy egy masszív ágyúzásnak hamarabb megadják magukat, de lakni mindenesetre kellemesebb bennük, mint egy hűvös, kisablakos ódon skót várban.

Különösen szép példája annak, hogy hogyan is lehet otthonossá tenni egy erődítményt, a Castillo de Santa Florentina, ami 30 kilométerre található Barcelonától, és alig pár kilométerre a tengerparttól. Az erőd még a 11. században épült római romokra, viszont soha az életben nem támadta meg senki. Már az is jelzi, hogy elsősorban lakhelynek alakították ki, hogy hadászati szempontból teljesen dilettáns helyre, a hegy lábához és nem a tetejére építették. A középkor óta egyébként számos alkalommal újratoldották és felújították a castillót, ebből a legfontosabb a 19. század végén történt. Az akkori tulaj, Ramon Montaner igazi várkastéllyá – vagyis luxusotthonná – változtatta az erődöt unokatestvére, a kor neves építésze, Lluís Domenech i Montaner segítségével. A felújítás annyira jól sikerült, hogy a 1998-ban a Casa Nova a világ legszebb otthonai közé választotta ezt a szerény hajlékot.

A castillo olyan baromi nagy, hogy a lakóknak egyszerűbb sms-ben jóreggeltet kívánniuk egymásnak. 15 hálószoba és 8 fürdőszoba jár hozzá, mindegyik irdatlan alapterületű. De persze van szalon is vendégfogadásra, és egy akkora étkező, hogy a G8-csúcsot is meg lehetne benne tartani. A vár lakótere 3000 m2, és ez még nem minden. A gondnoki lakhely sem egy vacak VII. kerületi házmesterlakás: 4 hálószoba és két fürdőszoba található benne. De mégsem ez a legjobb benne, hanem a gyönyörű, zárt, átriumos kert, a megkapó házi kápolna, és a 20 hektáros birtok, amit be lehet lovagolni. Mert hát rendes várhoz ugye lovak is járnak. Külön bónusz, hogy a 20 hektárból néhányon kiváló minőségű szőlő terem, így saját házi bort is lehet készíteni. Az átriumos kertben egyébként minden évben klasszikus zenei fesztivált rendez a jelenlegi tulajdonos. Most viszont eladja, nem csekély összegért: a castillo ára 24,8 millió dollár, vagyis 4,9 milliárd forint.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr752362692

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Teve alakú ? - Felhő a nappaliban 2010.10.11. 18:40:58

Nem füst rekedt meg az épületben - valódi felhő hullámzik benne, éppolyan, mint az égen vonuló természetes társai . A reggeli London ege, mint mennyezet és a 2010-es építészeti biennálé.   A mikroszkópikus méretű, levegőben kavargó vízcseppek az ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása