Hol az egyenjogúság? Egyre kevesebb a milliárdos nő

Hiába vagyunk már túl a női egyenjogúsági mozgalmak sokadik hullámán, hiába látszik úgy, hogy a „második nem” lassan teljesen elbizonytalanítja az „elsőt” saját férfiasságában, a leggazdagabb emberek a földön még mindig szinte mind férfiak. És nemhogy idővel kiegyenlítődne a nemek aránya a dollármilliárdosok között, hanem inkább tovább nő a szakadék. A Forbes 400-as listáján ugyanis 1986-ban még 89 nő volt, 2009-ben pedig már csupán 41.

Ha egy kicsit árnyaljuk a képet, akkor azért van egy biztató tendencia: az önerőből meggazdagodott hölgyek, azaz a self made womanek száma ugyanis az 1982-es 8-ról 2009-re 31-re nőtt. Az örökölt vagyon aránya tehát lényegesen csökkent, és ez jó hír. Végigolvasva a trendről értekező Credit Suisse Wealth Reportot, azért van min elgondolkodnunk. Például, hogy miért van az, hogy a fejlett világban most már a munkavállalók több mint a fele nő, és az egyetemeken/főiskolákon is több lány van, mint fiú - tehát kezd a gazdaságban nagyobb súlyuk lenni -, de igazán nagy vagyont még mindig nem tudnak összeharácsolni? Egyes vélemények szerint a nagy vagyonhoz extrém kockázatvállalási hajlandóság szükséges, ez pedig még mindig inkább a férfi génekbe van kódolva, mások szerint minél nagyobb vagyont harácsolni férfisport, a nők inkább költeni szeretik a pénzt és ezáltal jobban élni. Sőt, van olyan vélemény is, hogy a burzsuj kis- és nagyasszonyok szívesebben rejtőzködnek, mint a férfiak.

Magyarországon szétnézve amúgy még rosszabb a helyzet: a Napi Gazdaság 100 leggazdagabb listája szerint mindössze négy milliárdos magyar nő van. Két özvegy (Fenyő János özvegye, Kristyán Judit és Schmidt Mária) és két self made woman (Szilvássy Csilla – Kemikál, Kósa Erika – Brokernet). Mit gondoltok, vannak többen is, csak lapulnak?

A felső fotón Ivanka Trump (Donald Trump lánya), a lenti képen pedig Diane von Furstenberg (fénykorában).

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr552382442

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása