Csak a sajátjában hisz a Glashütte Original

“Nézze: egy óra nálunk úgy készül, hogy megtervezzük, legyártunk hozzá minden szükséges alkatrészt, majd órásmestereink összeszerelik” - magyarázza nekünk Dieter Pachner, a Glashütte Original értékesítési alelnöke. Az OREX frissen felújított váci utcai üzletének alsó szintjén ülünk a megnyitó parti előtti percekben, csendes sarkot találni ezért lehetetlen. De az alelnök nincs sokáig itt, ellenben a vitrinben sorakozó órákkal. Pachner úr abból az apropóból látogatott ide, hogy a Swatch-csoporthoz tartozó márka bevezetésre kerül az Orex-nél. A Glashütte Original csak egyetlen helyen, a beszélgetés és a parti helyszínéül is szolgáló váci utcai üzletben kapható, bár szerintünk az Andrássy úti bolt is megfelelő hely lehetne a márkának.

A hazai luxusóra-márkák iránt az utóbbi években egyre nagyobb kereslet mutatkozik, éppen ezért döntöttek úgy, hogy Magyarországra is bevezetik a Glashütte Originalt - árulta el Pachner. A monobrand üzlet ugyanakkor túlságosan is merész lett volna - bár Németországban és Kínában ilyen is van -, ezzel szemben a multibrand OREX tökéletes partnernek tűnt. Az értékesítési alelnök tapasztalatai szerint ebben a kategóriában leginkább az egyéni ízlés dönt, ki milyen órát választ, de azt azért elmondta, hogy a legfőbb konkurenseik a Patek Philippe és a Vacheron Constantin.

Való igaz: elsőre a legjobb német mestermunkának tűnnek a Glashütte Original órái. Pachner megjegyezte, hogy a magyarok szeretik a német luxustermékeket, amiben történetesen igaza is van, elég csak a hazai prémium és luxus autóparkra gondolni. Az pedig, hogy a beszállítók fogalmát csak hírből ismerik, további igen nagy érv lehet a 165 éves márka mellett. A legérdekesebb történet is ehhez kapcsolódik: a Glashütte Originalnak ugyanis nem csak saját fejlesztőközpontja és műhelyei vannak, de órásiskolája is. A képzés népszerűségéről árulkodik, hogy évente átlagosan 250-en szeretnének bekerülni, ellenben mindössze 15 férőhely van. A legtehetségesebbek az iskola végeztével azonnal állást kapnak a cégnél, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a tapasztalt órásmesterek mellett folyamatosan jönnek a fiatalok is, újabb és újabb ötletekkel.

És hogy mennyi pénzzel a zsebünkben induljunk el Glashütte Originalt vásárolni? A belépőmodell árát sajnos nem tudjuk pontosan, de millió forint körüli összegről van szó, a tetejét azonban igen. Az OREX üzletben elérhető legdrágább óra ugyanis egészen pontosan 28 215 000 forintba kerül (lásd a harmadik képen) - persze nem kizárt, hogy mostanra valaki szemet vetett rá és magáévá tette.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr352394665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása