80 ezer forint egy üres borosüveg a kínai feketepiacon

Cha-teau La-fite Rotsch-ild, szótagolom, jegyezd meg. Ha ilyen feliratú borosüveget találsz másnaposan otthon buli után, nehogy visszaváltsd! Add el inkább a kínai alvilágnak, jól kereshetsz vele. Nincs ugyanis társaság a Földön, akik képesek annyi talicskányi pénz kiadni borokért, mint a szélsebesen megtollasodott keleti-parti burzsuj kínaiak. Egy-egy hong kongi vagy sanghaji árverésen ma nagyjából háromszor annyiért lehet elpasszolni egy palack méregdrága francia bort, mint mondjuk Londonban, az utóbbi 1-2 évben pedig szinte minden rekord megdőlt az árveréseken. Természetes hát, hogy elkezdtek legyeskedni a borimádó kínaiak körül azok a szerencselovagok, akiknek jó boruk ugyan nincs, mégis szeretnének részesülni valahogy a bombaüzletből. Hamisítanak, a lehető legélelmesebb módon.

A legnépszerűbb termék a már említett francia Chateau Lafite Rotschild, tavaly például 14 millió forintért kelt el egy üveg 2009-es évjáratú bordeaux-i. A vendég bemegy az étterembe, vacsorázik a szeretőjével, koccint az üzletfeleivel, közben elkölti egy középkategóriás autó árát egy üveg francia borra. Pekingben és Sanghajban ez nem is olyan ritka esemény mostanság. Az üres üvegre viszont azonnal lecsap a helyi borosüveg maffia, akik újratöltik a palackokat egy kellemes, de azért messze nem akkora klasszis vörössel. A feketepiacon jelenleg 400 dollár, azaz bő 80 ezer forint az üres Chateau Lafite Rotschild üvegek árfolyama, és viszik, mint a cukrot, hiszen esetenként akár több millió forintot is lehet rajta kaszálni. Az egészben az a szép, hogy viszonylag nehéz lebukni, hiszen számos vintage bort újrapalackoztak, a dugóból tehát nehéz megtippelni az ital korát. René Bouldoires cége, a Mr. & Mrs. Bund látja el francia borral Sanghaj legjobb éttermeit, és arról számolt be a Telegraphnak, hogy számos ügyfele annyira gyanakvó lett, hogy akár 20 percig ízlelgeti, szagolgatja a bort, mire rászánja magát a vásárlásra.

Nemcsak a bort hamisítják egyébként, hanem a méregdrága kínai töményt, a szójaszósz illatú Maotait is, amiből egy 1950-es évekbeli palack akár 200 ezer forintot is érhet. A cég több tízmillió jüant költött eddig a hamisítás megelőzésére, használnak hologramot, vízjeleket, fényérzékeny tintát és hasonló trükköket, ráadásul 80 ember küzd a cégnél a hamisítók ellen, de csekély sikerrel. Én ebben ott látom a bizniszt, hogy olyan, profi szakértőket alkalmazó céget kell csinálni, akikkel tényleg ki lehetne szűrni a hamisítványokat, hiszen a drága borok mellett erre hamarosan ugyanekkora igény lesz majd. Vajon itthon is megy ez a fajta hamisítás? Annyira ezért nem lehet nagy biznisz Magyarországon, hiszen milliókat nem, legfeljebb néhány tízezret lehet ezzel kaszálni. Azért ha valaki a környezetetekben elkezd Ráspi Máté Cuveé borospalackokat gyűjteni, legyetek gyanakvóak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr442583463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása