Bréking! Nem menekül többé vevői elöl a Louis Vuitton


A képen egy gyárat rejtettünk el

A fenti képen a Louis Vuitton legújabb, a sorban 17., Franciaországban 12. üzeme látható. Nem, nem a jobb szélső tornyos épület az, hanem az attól balra, kicsit felfelé lévő. Az új gyár, vagy ha úgy tetszik manufaktúra valóban sokkal inkább hasonlít egy városi uszodára, mint egy olyan helyre, ahol komoly ipari termelés folyik, de ez is az egyik oka annak, amiért szeretjük a luxusmárkákat.

Habár a mennyiség és a luxus egymás ősi ellenségei, mégis ideje volt annak, hogy felfuttassa termelését a Louis Vuitton. Ősszel például a szokásosnál egy órával korábban kellett zárni a Champs-Élysées-i főhadiszállást annak érdekében, hogy karácsonyra is maradjon valami a készletből. Mindemellett tavaly sikerült 22 százalékos növekedést produkálniuk, és bár az LVMH nem adja ki, melyik márkának mennyi is pontosan a forgalma, azt sejthetjük, hogy a Louis Vuitton nagyságrenddel a Gucci felett teljesít - már csak azért is, mert úgy száz üzlettel többje van világszerte. (A nagyságrendet érzékelendő: a Gucci tavaly 2,7 milliárd eurós forgalmat bonyolított.)


Talán még vannak üres pozíciók, ha valaki luxusbőrönd készítésére tenné fel az életét

A dél-franciaországi Marsaz városkában múlt pénteken nyílt üzemben összesen hetvenen dolgoznak, közvetetten pedig mintegy 3500 embernek ad munkát. Többségük újonc a luxusiparban, többen pedig meglehetősen komoly munkakör-váltást könyvelhetnek el: többen korábban fodrászként, kutyakozmetikusként, vagy éppen fogtechnikusként dolgoztak. Franciaországon kívül amúgy három üzemük van Spanyolországban, kettő pedig Kaliforniában. Érdekesség, hogy az új manufaktúra nyitását már-már eltitkolták a közvélemény elöl: sem az LVMH csoport hírei között, sem a saját oldalukon nem találtunk erről szóló közleményt.

Ez érthető is annak fényében, hogy bár az összes vásárló azonnal hozzá akar jutni álmai Monogram-mintás trunk-jához, egyben azt is szeretné, hogy ha már komolyabb összeget fizetett érte, akkor ne vegye észre ugyanazt a kiegészítőt lépten-nyomon másoknál is. Ez a kettő pedig kizárja egymást, nem véletlenül hangsúlyozta Yves Carcelle, az LV chief executive-ja ezt a paradoxont a Wall Street Journalnak. Carcelle azt is elárulta, hogy az LV erősen gondolkodik egy saját parfüm piacra dobásán, ami egyrészt azért érdekes, mert ilyeneket a felsővezetők nem szoktak elárulni, másrészt pedig fura, hogy jelenleg nincs ilyen a kínálatban.

Fotók: WSJ

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr113021230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása