Tökéletes test: napi 4 perc és közel 3 millió forint?

Ugye, nem feltétlenül csábít a gondolat, hogy a konditeremben a futógépen izzadjunk hetente akár több alkalommal is egy órán át csak azért, hogy tökéletes testtel napfürdőzhessünk a Francia Riviérán? Szerencsére, ha van pénzünk, akkor nem is kell. Egy kaliforniai cégnek már 20 éve meg van a válasza arra, hogyan lehetünk mindig fittek mindössze napi 4 perc munkával.

A tudásnak persze ára van, a ROM Time Machine ugyanis 14 625 dollárba kerül, azaz közel 2,8 millió forintot kell kifizetni érte. (Ehhez jöhet még 185 dollár, ennyiért pluszban ugyanis még egy helyes kis ládát is kaphatunk a tároláshoz.) Igaz, 30 napos visszavásárlási garanciát ígérnek, így a kockázat kicsit talán kisebb. Ígéretből egyébként nincs hiány: többek között zsírt éget, izmot épít, segít a vérnyomáson és a koleszterinszinten. Az amerikai gyártó, a Quick Gym szerint komoly klinikai kutatásokat folytattak annak érdek érdekében, hogy megtalálják azt a mozgást, amely a legintenzívebben dolgozza meg a teljes felső- és alsótestet. A szabadalmaztatott eszközzel ráadásul ehhez mindössze napi 4 percre van szükség. Ez az aerob gyakorlatsor állítólag a leghatékonyabb edzés, mivel az emberi izomzat 55 százalékát mozgatja meg. A tengerentúlon már komplett edzőtermek is vannak csak ilyen gépekkel, hiszen egy 40-45 perces edzés helyett elég csak tizedannyi időt eltölteni a gépen. 
 
Amennyiben esetleg nem jön össze még sem a megfelelő kondíció, akkor sincs gond, hiszen a gép simán elmegy egy modern művészeti alkotásnak is a sarokban.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr713130815

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újabb milliárdos luxusingatlant vásárolt Sandra Bullock (képekkel) 2011.08.07. 22:46:51

Újabb ingatlant vett Sandra Bullock, ezúttal Beverly Hills szívében. A 22,95 millió dollárba (azaz több mint 4,2 milliárd forintba) kerülő házban 5 hálószoba található. Hollywood Oscar-díjas színésznőjének már van otthona többek k...

Trackback: Szétrobbant a testépítő Caolho bicepsze 2011.08.07. 12:41:07

A brazil testépítő, aki 90 – es karral büszkélkedhetett, körülbelül egy évvel ezelőtt esett rá karjára kerékpározás közben. A karján lévő seb nem volt több egy karcolásnál, azonban a szteroidok hatására egyre nagyobb és nagyobb lett, végül szétro...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása