Legyél Te is Batman 120 millió forintért!

Amerika a lehetőségek hazája. Már csak azért is, mert itt sok mindent el lehet adni igencsak drágán. Az autók különösen keresettek, és most a Ferrari Enzo-k és a Bugatti Veyron-ok mellé felzárkózik egy replica is, egészen pontosan egy továbbfejlesztett Batmobile. (Ez már a 2011-es modellév.) Az egyedi darab ára nem semmi, potom 620 ezer dollárért, mintegy 120 millió forintért hirdetik az Ebay-en. Figyelem, az aukció holnap zárul! Persze, aki minket olvas, annak nem kell sietnie.
 
Az autó ugyanis egyik kedvencünkön, a JamesList-en is szerepel. Itt is lehet rá jelentkezni. Na, de nézzük miért is kérnek ennyit? A legfontosabb, hogy ez nem egy sima, a Tim Burton által rendezett filmben látható autó másolata. A gyártó, a Putsch Racing úgy gondolta, hogy a hajtásról inkább egy 365 lóerős Boeing turbina gondoskodjon – ilyet használnak a katonai helikopterekben -, de az autó az átalakítás után különleges üzemanyaga mellett sima kerozinnal, sőt dízellel is elfut. Van itt állítható felfüggesztés, tárcsafékek, félautomata váltó, az önhordó alvázon üvegszálas és alumínium karosszéria, hifi berendezés, ja, és az idők szavára hallgatva kapott egy iPad 3G-t is.
A Batmobile az ígértek szerint nem csak könnyen kezelhető, de a karbantartása sem túl bonyolult. Az autónak ráadásul nem kell a garázsban állnia, az USA-ban megszerezték rá az engedélyt az utcai használatra is, így még az is könnyen lehet, hogy Európában is átmenne a szükséges vizsgákon. A hirdetés szerint egyébként eddig pont 1989 mérföldet futott.
Batmobile rendszeresen eladósorba kerül a tengerentúlon. Az egyik „eredeti”, az 1989-ben a Batman visszatér című filmben használt Batmobile 2008-ban is felkerült az eBay-ra, ahol anno 500 ezer dollárért hirdették. Azt nem tudjuk, azzal mi lett, mert az aukciót menetközben eltávolította a piactér. Az árát a mostani változathoz képest kevésbé érte meg, hiszen csak egy sima Chevy 350 motorblokk volt bene.
 
Update: Állítólag a filmben használt másik Batmobile-t találtunk a neten, a michigan-i Beebe Motors már 400 ezer dollárért adna egy elég poros darabot.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr593201589

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A világ legdrágább lakásai, a luxus és a biztonság csúcsai: ahol 45 milliárdba kerül egy apartman 2011.09.04. 21:25:15

Knightbridge egy igazi elit környék Londonban, sok luxusétteremmel, drága üzletekkel, s most már a világ talán legdrágább lakásaival is. Felépült ugyanis idén tavaszra a One Hyde Park, mely egy 14 emeletes, 4 összekapcsolódott toronybó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása