Mobilház 660 millió forintért

Hát, láttunk már jó néhány extravagáns lakóbuszt, sőt, ezek nem is voltak igazán olcsók. Ezúttal viszont könnyen lehet, hogy most rekordert találtunk, burzsuj – vagy legalábbis dollármilliomos -  legyen a talpán, aki megrendel egyet a Marchi Mobile által készített járműből. Az eleMMent sorozat – mert, hogy rögtön három változat is készül belőle – valóban az ultra-luxust képviseli, a bécsi vállalat nem véletlenül kér érte több mint 2 millió eurót.

Tervezőasztalon fekvő hiper-szuper, eszeveszetten dizájnos és hihetetlenül drága dolgokról nem szoktunk (és nem is fogunk a jövőben sem) írni. Az eleMMentből azonban már valóban gyártottak, tehát bizony komolyan gondolják az osztrákok. (A legtöbb kép persze számítógépes grafika.) A busz, vagy akármi legyen is egy DAF XF105 kamionvázra épült, ami viszont egyátalán nem látszik rajta. A futurisztikus kinézet azonban nem csak azért van, mert így drágábban lehet eladni, a vezetőfülke érdekes kialakítása ugyanis az ígéretek szerint akár 20 százalékkal csökkenti a fogyasztást. Ez pedig bizony nem lehet kevés – nem mintha a tulajdonosnak ez számítani, maximum ha Greenpeace aktivista -, az erőt ugyanis egy több mint 500 lóerő turbófeltöltős dízelmotor adja. A jármű olyan különlegességeket is tud, mint a beszállást biztosító automatikusan működő lépcső, a mindenre kiterjedő központi vezérlés, vagy az akár két és félméteres belmagasság, és a „sky lounge” a busz tetején.
 
 

A már említett három változat közül a legdrágább a lakhatást biztosító Palazzo kivitel, aminek az alapára 2 170 000 euró, azaz potom 660 millió forint. Ezért jár egy konyha, egy hálószoba beépített fürdőszobával, valamint egy nappali-szerűség, de igény esetén a kandallót, sőt a padlófűtést is meg tudják oldani. A lakóbusz mellett van VIP shuttle változat is a Viva néven. A 1 684 000 ezer eurós vételár forintban 510 milliót jelent, ami ár/érték arányban nem a legjobb, ha azt nézzük, hogy mindössze hat fő kényelmes elhelyezése biztosított. Mondjuk az mellette szólhat, a foteleknek van masszázsfunkciója. (Ezen már ne ússzon el az üzlet.) Azért, hogy az adóhatóság is megértő legyen, van  igazi „céges kivitel” is. A Visione elsősorban bemutatóteremnek alkalmas, a mozgatható oldalfalnak köszönhetően ugyanis 80 százalékkal, 40 négyzetméterre növelhető a belsőtér. Az ára pedig mindössze 1 290 600 euró, tehát közel 400 millió forintért a minek lehet. 

Természetesen jó pénzért a három kivitelt lehet kombinálni is, és az extrékból is széles a választék.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr213336846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása