Tömegével költöznek Amerikába a kínai gazdagok

Nem a süllyedő hajóról menekül a kínai felső osztály, erről szó sincs

Hiába lamentálnak évek óta mindenféle véleményformáló értelmiségiek arról, hogy az Egyesült Államok milyen óriási problémákkal küzd, az igazság az, hogy még mindig ez az ország a messze legvonzóbb célpont azoknak, akik nagyon sok pénzt keresnek. Soha ennyien nem igényelték még ugyanis a bevándorlási hivataltól az EB-5 vízumot, másnéven a „zöldkártya pénzért” programot. Azoknak tehát, akik a legtöbb pénzt keresik, még mindig Amerika a legvonzóbb célpont, ebben a tekintetben a világon semmi sem változott. Abban viszont igen, hogy kik folyamodnak ezért a vízumért: a kínai milliomosok, az amerikai bevándorlási hivatal szerint ráadásul több ezren ebben az évben.

Az EB-5 program lényege, hogy akkor kap a kérelmező zöld kártyát, ha valamilyen kereskedelmi projektet hajlandó finanszírozni az Egyesült Államokban (500 ezer illetve 1 millió dollárért), és létrehoz legalább 10 teljes munkaidős állást. Ha megfelel a szigorú átvilágításnak a befektető, akkor 5 év múlva ő és családtagjaik megkapják az amerikai állampolgárságot. Ez sok európai, japán, orosz és ausztrál számára eddig sem volt újdonság, a kínaiak viszont most olyan mértékben rohamozták meg ezzel az igénnyel az amerikai bevándorlási hivatalt, amire nincs példa az utóbbi évtizedekből. 2011-ben 2969 kínai lépett be a programba, a hivatal pedig 934 esetben hagyta jóvá a program indulását, ennyi kínai milliomossal lesz több az Egyesült Államokban, csak az idei adatok alapján. Csak az érdeklődés nagyságának érzékeltetéséül: 2007-ben, a válság előtti utolsó évben mindössze 270 kínai kérelmezte az EB-5 programot.

Csak még mindig sokkal jobb Amerikában élni, mint Kínában

A növekedésnek két nyilvánvaló oka van: egyrészt, hogy ez idő alatt megtöbbszöröződött a kínai milliomosok és milliárdosok száma. A másik ok pedig, hogy a frissen meggazdagodottak szeretnének egy vészkijáratot, ha a politika által esetleg veszélyeztetve éreznék magukat. Nem olyan elrugaszkodott gondolat ez, gőzerővel fújódik a kínai ingatlanlufi, nemrégiben több esetben is őrizetbe vettek különböző ingatlanfejlesztőket nyerészkedés vádjával. A hatóság szerint ugyanis olyan drágán kínáltak lakásokat, ami teljesen irreális, és a vásárlókat akarták ezzel átverni.

A Bank of China által évente készített Hurun Report szerint a kínai gazdagok mintegy fele már vagy kettős állampolgár, esetleg már kivándorolt, de legalábbis megtette a lépéseket ezügyben. A Hurun Report szerint a kínaiak persze más okokból költöznek el: legtöbbször a környezetszennyezéstől való félelem, a jobb orvosi ellátás és az oktatás miatt távoznak Kínából. Az új divat szerint egyébként a kínai milliomosok amerikai katonai iskolákba íratják gyerekeiket, aztán irány a legrangosabb egyetemek egyike (ne felejtsük el, hogy az Academic Ranking of World Universities szerint a világ 20 legrangosabb egyeteme közül 17 amerikai).

...és nem csak a vásárlás miatt

A legkedveltebb célpont egyébként az USA mellett (40 százalékuk ide akar költözni) Kanada (37 százalék), de vonzó Szingapúr is (14 százalék), Európa viszont csak 11 százalékukat érdekli. Az EB-5 programot persze sok kritika éri: már így is egyre inkább nyílik az olló gazdag és szegény között Amerikában, ha pedig évről évre több ezer új milliomos érkezik, a helyzet attól mit sem javul (ezzel az érvvel azért lehetne vitatkozni). Másrészről a munkahelyteremtés hatékonyságát is sokan kifogásolják, mondván ez nem sokat javít a tényleges foglalkoztatáson. Hiszen egyrészt nem sok munkahelyről van szó, másrészt jó része nem valós munkát végez, éppen hogy csak be van jelentve valahol.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr343374311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása