Szoba-konyhára elég egymillió dollár Monacóban


Egy ilyen kilátásért és a hozzá tartozó 225 négyzetméterért 26 millió dollárt kérnek

Ingatlant vennél és van a célra egymillió dollárod? Ebből itthon lényegében simán kielégítheted minden józan otthonteremtő igényed, legyen szó egy panorámás belvárosi lakásról, vagy egy kétszintes családi házról, medencével. Az igazán egzotikus darabokért persze nálunk is efelett kezdődnek, de nem is ez az igazán érdekes, hanem az, mire is megyünk a magunk millió dollárjával akkor, ha elhagyjuk az anyaföldet és olyan nagyratörő terveink vannak, mint mondjuk Monacóban élni. Nos, nem sokra: egymillió dollárból ugyanis éppen kijön 17 négyzetméternyi lakás Monacóban - és itt nem egy konkrét lakásról beszélünk, kilátással a kikötőre, hanem az átlagos négyzetméterár alapján számoltról. Mindezt úgy, hogy egy év alatt tíz százalékkal csökkentek a monacói ingatlanárak!

Monte-Carlo persze a világ legdrágább lakhelye, ami nem is csoda. A miniállam testesíti meg az igazi álomországot, ami Európában van, csodaszép a fekvése és jószerével az összes állampolgára milliomos. A Citibank, illetve a Knight Frank’s felmérése szerint itt átlagosan 58 300 dollárt kell fizetni egyetlen négyzetméternyi területért, amiben a fent említetteken felül az erősen korlátozott választék is közre játszik. A második helyezett a Nizza melletti félszigeten fekvő Cap Ferrat, ahol az adószabályok kevésbé kedvezőek, az élethez azonban nehezen lehet ennél szebb díszletet találni. A harmadik hely kevésbé meglepő; London sosem tartozott az olcsó városok közé, igaz ott egymillió dollárból legalább kijön valamivel több, mint 20 négyzetméter.


Átlagos négyzetméterárak, dollárban

A lista szöveges felsorolását mellőznénk - a fenti táblázatból mindenki bogarászhat kedvére -, a trendek ugyanakkor érdekesek. A legnagyobb szenzáció az egy év alatt tíz százalékot esett monacói ingatlanárak, de ugyanennyivel csökkentek az árak Milánóban és Mallorcán is - mindkét ország látott már szebb napokat politikailag és gazdaságilag egyaránt, ugye. A csökkenő értékű ingatlanok között nem kevés meglepetés van: Cannes (-8%), a Comói-tó (-7%), St. Tropez (-5%) és Párizs (-3%) is a visszaeső értékű területek közé tartozik, igaz ezek még így is a legdrágábbak - és a jelek szerint korábban talán kissé túlértékeltek - táborát erősítik. A nyaraló, vagy ha úgy tetszik második otthont vásárlók között továbbra is az oroszok az elsők, de a hongkongiak, a britek és a franciák is a nyomukban vannak, a kínaiak pedig rohamtempóban zárkóznak fel. A nemzeti preferenciák alapján még árnyaltabb lesz a kép: az afrikaiaknak a biztonság a legfontosabb szempont egy nyaraló vásárlásnál, az indiaiaknak a kilátás, az amerikaiaknak a hely, a latin-amerikaiaknak a biztonság és az anonimitás, a közel-keletieknek pedig a befektetés értékének potenciális növekedése. Kár is lenne ehhez bármit hozzáfűzni.

Fotó: Sotheby's, táblázat: The Wealth Report 2012 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr654353479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása