Kirándulj a Louis Vuittonnal!

Nem a csatornákra, nem a zegzugos utcákon hömpölygő turisták tömegére, de még csak nem is a gondolásokra fognak emlékezni azok, akik április utolsó hétvégéjén Velencében jártak. A Szent Márk térrel szemközti San Giorgión ugyanis 42 darab olyan veteránautó-különlegesség állt, aminek láttán arra lehetett gyanakodni, hogy Ralph Lauren végre megunta gyűjteményének pormentes, állandó páratartalmú garázsban való tárolását és rájött, hogy az ilyen szintű kiszámíthatósághoz egyszerűen túl rövid az élet.

Ezzel a fejtegetéssel nem is jártunk volna olyan messze az igazságtól, Ralph Lauren helyett azonban Louis Vuitton nevét kell emlegetni. A franciák még 1993-ban gondoltak egyet és szerveztek egy, afféle történelmi kirándulást, ami aztán annyira jól sikerült, hogy hagyománnyá nőtte ki magát. Az idén hetedszer megrendezett Louis Vuitton Classic Serenissima Run ráadásul Európa közismerten legszebb autós túraútvonalát járta végig: a 42 meghívott autó Monte-Carlóból indult és Velencébe érkezett, közben pedig a Riviéra mellett az Alpokon is áthaladtak. A résztvevők az 1400 kilométer hosszú utazás során megálltak Menthon Saint-Bernardban, Stresában, Veronában és Fiesso d’Articóban - utóbbi a Louis Vuitton cipőkészítésének bölcsője -, majd áthajóztak Velencébe.

Hogy mégis mi köze a Louis Vuittonnak az autókhoz? Elég sok, bár ehhez meglehetősen messzire kell visszanyúlni. 1897-ben mutatta be Louis Vuitton a gépjárművek formájához igazodó utazóládájának első prototípusát, vízálló utazóládái pedig hamarosan óriási népszerűségre tettek szert a kényelmükkel is törődő világjárók körében. Később, 1909-ben Georges Vuitton ikrei, Pierre és Jean egy olyan autót terveztek, melynél a jobb- és baloldali lépcsőkre egyedi utazóládák és bőröndök kerültek, míg az autó hátsó részére egy öltöző-utazóládát rögzítettek. 1938-ban egy Talbot sport coupéhoz tökéletesen illeszkedő Louis Vuitton bőröndszett készült.

Minden versenynek kell, hogy legyen győztese, a Louis Vuitton Classic Serenissima Runon azonban nem a leggyorsabb, hanem a zsűri által legjobbnak választott modell nyer. Ez idén az 1923-as Bugatti type 23 Brescia Modifiée lett, amely már 2006-ban is diadalmaskodott a Louis Vuitton Classic Bohème Run. A képeket elnézve nem lehet kérdésünk afelől, hogy ez volt április utolsó hétvégéjének legstílusosabb programja.

Fotók: Louis Vuitton

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr884488254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása