Nem a Louis Vuitton a legkeresettebb luxustáska-márka

09tatyo2.jpg
Gwyneth Paltrow, mint a Coach reklámarca

Lenyomta a Coach a Louis Vuittont - legalábbis abban a felmérésben, amiben azt vizsgálták, melyik luxustáska-márkára keresünk rá a leggyakrabban. Ennek persze nem sok köze van a valós eladásokhoz, a presztízshez pedig még ennél is kevesebb, mindenesetre érdekes megnézni, miket is nézegetnek az emberek munka közben, napozás alatt, vagy éppen magányos éjszakai netezések során.

A felmérést a Luxury Society és a Digital Luxury Group készítette, akik összesen bő 130 millió keresés alapján vonták le következtetéseiket. Ezek alapján arra jutottak, hogy a Coach a legkeresettebb luxustáska-márka, amit a Louis Vuitton és a Chanel követ. A felmérés mindemellett azt is megállapítja, hogy Európában jóval kevésbé népszerű a Coach; az Egyesült Királyságban a hetedik, a németeknél a 11., az olaszoknál pedig csak a 29. legkeresettebb márka. Magyarországon vélhetően ennél is gyengébbek az amerikai márka pozíciói, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy itthon nincs üzlete a Coach-nak.

A kutatás szerint az angolok vannak a legjobban rákattanva a luxustáska-dologra: ezer internet-felhasználóból 422-en kerestek rá a témára, míg az amerikaiak közül 315, a divat iránti közönnyel nem vádolható franciák közül pedig csak 185-en. A galloknál amúgy a Longchamp, az angoloknál pedig a Mulberry a legnépszerűbb, míg az ikonikus modellek közül a Hermès Birkin a legnépszerűbb. Utóbbiért Angliában, az Egyesült Államokban és Franciaországban leginkább krokodilbőr kivitelben őrülnek meg a táskarajongók. A Louis Vuitton legkeresettebb modellje a Speedy, amit a Daimer Canvas, illetve a klasszikus Monogram mintában a legnépszerűbb.

Hát így áll a luxustáska-keresgélés 2012 nyarán.

09tatyo1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr554637652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása