Eladó a BlackBerry magángépe

20rim.jpg6-7 millió dollárért már hibátlan magánrepülőt kapni, az éves fenntartási költség viszont a vételár harmada is lehet

Közhely, de éppen ezért átkozottul igaz, hogy a csúcsról lehet csak igazán nagyot esni. Vegyük a RIM, vagy ismertebb nevén a BlackBerry példáját: a márkanév öt évvel ezelőtt még az okostelefon szinonimája volt, tízből kilenc Wall Street-inek pedig az aktuális csúcsmodell volt a legjobb barátja. Aztán jött az iPhone, nyomában a tanulékony konkurensekkel, a cég vétett néhány stratégiai hibát, mindezek eredményeképpen pedig jelenleg  kevesebb mint hét dollárt kell fizetni azokért a részvényekért, melyekért 2008-ban még 140 felett kértek. Mostanra az egykori értékének 95 százalékát elveszítő cég vezetőségének is áldozatot kellett hoznia, aminek egyik sarkalatos pontjaként eladják az egyik magánrepülőjüket.

A finoman szólva is időszerű döntést a január eleje óta a céget vezető német Thorsten Heins hozta meg egy egymilliárd dolláros költségcsökkentő csomag elemeként. A kilencszemélyes Dassault F50EX cseppet sem számít rossz gépnek: 1999-es gyártásával még egyáltalán nem koros, ráadásul a hatalmas bőrfotelek, a keményfa asztalok és az aranyozott részleteknél érdemben csak a legújabb magángépek nyújtanak többet. Azok 50-65 millió dolláros árával ellenében a RIM gépéért valahol hat és hétmillió dollár (1,4-1,6 milliárd forint) körül kérnek. Éppen ennyibe kerül amúgy egy másik eladó darab is, hiszen a magángépeknél csak különleges esetben számít értéknövelő tényezőnek az előző tulajdonos személye - itt ráadásul nem lenne valami jó ómen. Egy repülőt persze nem feltétlenül megvenni drága, sokkal inkább fenntartani: a RIM kasszájából évi 2,1 millió dollárt vettek ki az F50EX-szel járó kiadások, az új tulajdonos pedig 3500 dolláros óránkénti üzemeltetési költséggel számolhat.

Költségcsökkentés ide, megtakarítás oda, magángép azért marad a RIM-nél. A 14-személyes Dassault Falcon F900EX ráadásul nem csak nagyobb, de vagy tíz évvel fiatalabb is. A jelenlegi helyzetet elnézve persze egy-két éven belül ezt is jó eséllyel megtaláljuk majd a Burzsujexpresszen.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr314668232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása