Virágzik a luxus, de nem nálunk

29finance1.jpgAz LVMH konszern forgalmának 29 százalékát immár a Japánon kívüli Ázsia adja

Aggódjanak bármennyire is az eurózóna jövőjén, a közel-keleti helyzeten, vagy az észak-koreai atomprogram alakulásán, a luxus örök és még ezekben az időkben sem tudja kizökkenteni semmi. Mi sem lehet erre meggyőzőbb bizonyíték, mint a nagy luxuskonszernek féléves jelentése, amiben olyan számokat találunk, hogy azon nyomban LVMH, PPR és Richemont részvényeket akarunk vásárolni.

29finance2.jpgNéhány érdekes statisztika az LVMH konszern első féléves jelentéséből

Persze jobban tettük volna, ha már évekkel korábban ilyenekbe fektetjük vagyonunkat, de itt most nem erről van szó, hanem arról, hogy az LVMH forgalma 26 százalékkal nőtt az egy évvel ezelőttihez képest. Márpedig ez elképesztően sok: számszerűsítve 2,7 milliárd (!) euróval költött többet a világ (egyebek mellett) Louis Vuitton táskára és Hennessy konyakra. Arnault-ék nyeresége ezzel 20 százalékkal magasabb, mint 2011. első félévében (2,659 milliárd euró), aminek legnagyobb része - 1,516 millió euró - a divat- és bőrdivízióból százmazik. A közlemény megjegyzi, hogy több Louis Vuitton termékre a hatalmas kereslet és a korlátozott gyártókapacitás miatt várólista van. A legnagyobb növekedést azonban nem ennek, hanem az óra és ékszermárkáknak köszönhetik, melyek forgalma 133 százalékkal nőtt egyetlen év alatt. A kiugró gyarapodás nem elsősorban az amúgy remekül teljesítő Hublot-nak, vagy Zenith-nek köszönhető, sokkal inkább annak, hogy a konszern tavaly év közben felvásárolta az olasz Bulgarit.

29finance3.jpgEgy Bottega Veneta üzletben

A Guccinál, vagy a Saint Laurent Paris-nál (immár Yves nélkül) sincs ok a panaszra. A PPR csoport forgalma 16,7 százalékot nőtt az első félévben (6,387 milliárd euró), a márkák közül pedig messze a Bottega Veneta teljesített a legjobban a maga 58,4%-os gyarapodásával. Az órákban és ékszerekben erős Richemont-nál is minden a lehető legokébb, noha ők nem adtak ki első féléves jelentést, csupán a március 31-én zárult üzleti év adatait közölték. Eszerint 29 százalékkal sikerült növelniük a forgalmat, a 43%-kal pedig a nyereséget, utóbbi ráadásul meghaladta a kétmilliárd eurót.

Mindebből nálunk nem sokat lehet érezni, de tény, hogy egyre többet vásárolnak a Louis Vuitton és a Burberry Andrássy úti üzleteiben, amivel mindkét bolt évek óta stabilan nyereséges. A többiekről ez sajnos már nemigen mondható el, ami kifejezetten rossz hír, hiszen ezeknél megvan a lehetőség, hogy előbb-utóbb a tavaly szeptember végén bezárt Roberto Cavalli sorsára jutnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr334684634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása