Hogyan legyek Tiger Woods? - második lecke

09golf2.jpg

Százegynéhány méterre állok a lyuktól az Academy Golf Budapest pázsitján, a pálya erősen lejt, a szélirány pedig az én szintemen még teljesen mindegy. Az első ütés egész jó, ugyan egy kicsit balra megy a fák felé, de - mint azt megtudtuk - a fa 90 százaléka levegő - és amúgy tényleg! Az ütés után a labda már nincs is olyan messze a greentől, vagyis attól a résztől, ahol a klasszikus golfpázsit van, a második ütés pedig pont a lyuk felé gurul, de nagyon. A végén kipattan belőle - meggyőződésem szerint a zászlórúdról -, de sebaj, hiszen itt már nem több tíz méterrel hanem csak 60-80 centivel kell odébb tenni a labdát. Elsőre, pontosabban a harmadik ütésre durván egy centivel megy el mellette. A negyedikre tesz egy félkört, majd kiszédül. Az ötödikre bemegy. Vagyis: amíg a bő száz méter megvolt két ütésből, addig a maradék 60-80 centi háromból. Ó, és ha még nem említettük volna: a golfban az ütésszám számít.

A fenti eset vélhetően minden golfozóval megtörtént már és egyöntetűen állíthatjuk, hogy nincs is ennél bosszantóbb. A kis tanmese ugyanakkor remekül rávilágít arra, hogy kicsit és pontosat ütni sokkal nehezebb, mint nagyot és nagyjából megfelelő helyre menőt. Az ütés helyett pontosabb kifejezés a gurítás, amihez már nem is az addig használt ütő - leginkább a klasszikus 7-es vas - helyett egy úgynevezett putter kell. Ez egy jóval egyszerűbb ütő, aminek feje párhuzamos a nyéllel, opcionálisan különféle segédvonalakkal ellátva. Nagyot lendíteni itt már felesleges, a sikerhez finom, apró, de határozott mozdulatokra van szükség. Meg persze koncentrációra: Tiger Woods például nem azért esett drasztikusan hátra pár éve a világranglistákon, mert hirtelen elfelejtett golfozni, hanem azért, mert nehéz úgy száz százalékban a játékra koncentrálni, hogy közben a fél világ a magánéleteden csámcsog. Szerencsére innen vissza is lehet jönni: Tiger most már a világranglista második helyénél jár, vagyis a golf szempontjából nem jelent kiköszörülhetetlen csorbát némi jellemhiba.

09golf3.jpg

A nagy és a kis ütések között persze vannak átmenetek. Ilyen esetekben használják gyakran a wedge ütőt, amit akkor kotorunk ki a golfzsákból, ha még nincs a green-en - vagyis a sűrű, rövid golfpázsiton - a labda, hanem a magasabb fűben gubbaszt. Ekkor praktikus lazán alányesni, aminek eredménye - ha jól csináltuk - egy meredeken felfelé ívelő labda lesz, ami már a greenen fog talajt, ahol sokkal kiszámíthatóbb irányba és jóval hosszabban gurul, mint a magasabb fűben. Innen megint jöhet a putter, majd a lyuk. Aztán a következő, meg az azt követő, egészen addig, amíg vége nincs a pályának. A golfozás ugyanis tényleg egy időt követelő sport: egy kilenclyukú pályát másfél-két, míg egy 18-lyukút 3-4 óra alatt játszhatunk végig.

Az Academy Golf Budapest a héten különösen megfontolandó akciót szervez. Ennek keretében 9900 forintért vásárolhatunk 14 kosár labdát, vagyis 710 Ft-ért kapunk 56 labdát. Ezen túlmenően a green fee árából is elengednek 10 százalékot, a hétvégére jósolt 23-25 fokos hőmérséklet pedig kiváló golfidőjárás.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr84704520

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása