Görög nyaralás heti 15 és fél millió forintért

120817villa1.jpg

A görög burzsujok ugyan menekülnek az országból, más dollármilliomosok ugyanakkor éppen oda igyekeznek. Igaz, csupán nyaralni, hiszen az időjárás jelenleg pont megfelelő: a nappali hőmérséklet 25-27 Celsius-fok, a tenger pedig kellemesen meleg. Azoknak a fránya helléneknek meg mégiscsak kell a pénz az államadósság törlesztésére, de legalábbis a Villa Nerina tulajdonosának mindenképpen szüksége van a keményvalutára ahhoz, hogy Londonban házat vegyen magának, ha mégiscsak beüt a ménkű. A heti 56 ezer euróra rugó bérleti díjából a szezon alatt azért összejöhet annyi, hogy vegyen egy 2-3 szobás házat a brit fővárosban, persze nem a legjobb környéken.

A Villa Nerina azon burzsujoknak ajánlható, akik egy kis magányra vágynak (8-10 fős társaságban). A Travel + Leisure magazin olvasói a tavalyi évhez hasonlóan idén is a legjobb európai szigetnek – azért, hogy egészen pontosak legyünk a World's Best Awards Top Islands in Europe címet kapta meg - választotta S(z)antorinit. Ez egy burzsujnak ez ugyan jó ajánlólevél, de mivel nem szereti a tömeget nem a „főszigetre” megy, inkább választja a közelben fekvő Thiras(s)ia szigetét. (Egykoron egybefüggő volt ez a földterület, de 3500 évvel ezelőtt egy vulkánkitörés 5 kisebb szigetre darabolta fel.) Itt jóval kevesebb a turista – S(z)antorinira évente mintegy egymillión érkeznek -, erre a szigetre jóval kevesebben mennek át, több az eldugott öböl, amelyek közül az egyikben a már említetett villa is megtalálható.

120817villa7.jpg

A hét napra szóló 15,5 millió forintos bérlet egyébként nem számít soknak, legalábbis a Francia Riviérán ennél 50-60 százalékkal többet is elkérnek egy hasonló nagyságú házért. Itt viszont ezért a pénzért nem csak egy valóban exkluzív villát – a ház építészetileg is érdekes, a kétszintes épület alsó részén is olyan megoldásokra törekedtek, hogy elég legyen a természetes fény minden helyiségben - kapunk egy hétre, de jár mellé egy 40 láb hosszú Sunseeker hajó is. Nem kell aggódni, mert a hajóhoz kapitányt is adnak, aki igény szerint akár naponta átvisz S(z)antorinire, ahol pedig saját sofőr és limuzin vár. Ezen felül persze van még egy kisebb csónak, egy vitorlás, de van lehetőség búvárkodásra, sőt, van vízisí és jet-ski is. A heti díjban benne van az étkezés, amelyet minden nap a villa saját szakács készít el, naponta ágyneműt húznak, és biztosítanak concierge szolgálatot.

A 600 négyzetméteres alapterületen egyébként a 4 hálószoba és 5 fürdőszoba mellett sok minden helyet kapott, van belső jacuzzi és saját wellness részleg gőzfürdővel, ahova masszőrt is lehet rendelni. (Figyelem, az alapár ezt a szolgáltatást nem tartalmazza!) A kandalló pedig biztos hasznos, bár használni feltehetően nem igazán fogjuk az elkövetkező hetekben...

120817villa9.jpg

120817villa2.jpg

120817villa4.jpg

120817villa5.jpg

120817villa3.jpg

120817villa6.jpg

120817villa8.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr464718094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása