Többet ér az Eiffel-torony a világ tíz leggazdagabb emberénél

26eiffel.jpg

Érhet-e többet 7300 tonna vas és acél, mint a világ tíz leggazdagabb emberének teljes vagyona? Bizonyára nem, ha a MÉH-ben adjuk le, ha viszont turistalátványosságként adjuk el, akkor már van rá esély.

Legalábbis akkor, ha nem számolták el magukat a srácok. Az olasz Monza-Brianza tartomány kereskedelmi kamarája ugyanis kiszámolta, melyik emblematikus épület mennyit ér az adott városnak. A számítás pontos módszertanát nem kötötték az orrunkra, de annyit tudunk, hogy az imázs, a márka és a láthatóság is a szempontok között szerepelt. A legnyomósabb szempont mégis a “turizmus index” volt, vagyis az, hogy az adott építménynek mekkora a turistacsalogató faktora. Ennek gazdasági jelentősége alapján osztottak-szoroztak, a végén pedig olyan eredményre jutottak, ami alaposan felháborította az olaszokat.

Azt persze lehetett sejteni, hogy az első helyekért a római Kolosszeum és a párizsi Eiffel-torony fognak küzdeni, a meccs azonban egyesélyes volt. Amíg ugyanis az Eiffel-torony értékét 435 milliárd euróra becsülték, addig a Kolosszeumét mindössze 90 milliárdra, egy olasz kereskedelmi kamara számításától pedig nem ezt várná az ember. Némi vigaszt legfeljebb a negyedik helyen befutó milánói dóm jelenthet, igaz kissé fura, hogy a Louvre nem szerepel a lista első hét helyezettje között, pedig annak turistacsalogató értéke sem tűnik elhanyagolhatónak.

Ezek után mindenesetre kíváncsiak lennénk, mennyit érhet az Országház, a Budai Vár, vagy a Szimpla és hogy vajon melyik jelenti a legnagyobb vonzerőt a turistáknak. Ha viszont igazak ezek a számok, akkor Budapestnek sem ártana egy Eiffel-torony.

A lista első hét helyezettje milliárd euró 
1.  Eiffel-torony, Párizs   435 
2. Colosseum, Róma   90 
3. Sagrada Familia, Barcelona   89 
4. Milánói Dóm      82 
5. Tower of London  70 
6. Prado Múzeum, Madrid  58 
7. Stonehenge  10 

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr134731804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása