Brit burzsujházért nem sok 100 millió font

120903hall2.jpg

A kép alapján elsőre talán nem látszik, mi kerül közel 36 milliárd forintba

Talán ez lenne a brit burzsuj álom? Ezt ugyan nem tudni, de azt igen, hogy a „cukorbáró” William Park Lyle által a múlt század elején építetett londoni ingatlan jelenleg a legdrágább ház a szigetországban. Az ára kereken 100 millió angol font, ami ugye a mai kurzuson átváltva 35 892 633 779 forint, de ezen felül még érdemes tartalékolni, hiszen ehhez jön még a sikeres tranzakció után 7 millió font illeték is. Az érdeklődőket egyébként már az elején megszűrik, az értékesítéshez kiadott brosúra ára ugyanis 2000 font, több mint 700 ezer forint.

120903hall10.jpg

A magas vételárat több dolog is indokolja. Az ingatlan a város egyik legexkluzívabb részén, Hampstead városrészben található. Ez a terület arról híres, hogy itt a legmagasabb az egy négyzetméterre eső gazdagok száma, az ominózus utca, a Bishops Avenue másik neve pedig csak simán csak Milliárdos utca. (A hírek szerint itt a legolcsóbb ingatlan is 5-10 millió fonttól indul, és a szomszédok között van például a szaúdi király család több tagja is.) A házhoz nincs messze a tavakkal, dombokkal tűzdelt londoni park, a Hampstead Heath sem.
Az egészen pontosan 1910-ben épült Heath Hall - ugyanis neve is van London állítólag legdrágább és legnagyobb házának - ráadásul több mint 3700 négyzetméter, de tartozik hozzá több mint 10 ezer négyzetméter zöldterület is. Az azonnali költözést semmi sem hátráltatja, az épületet és a kertet ugyanis néhány éve 40 (!) millió fontból teljesen felújították és kibővítették, így került például kézzel faragott márványból készült kád a fürdőszobákba. Na jó, legfeljebb egy tisztasági festés kell.

Az olasz bútorokkal berendezett 14 lakosztály mellett van több kisebb szoba is, de a szalon, a könyvtár, a kártyaszoba és a borospince is kötelező elem, akárcsak a teniszpálya. vagy a külső és belső úszómedence. A modern kor szavára hallgatva természetesen van mozi és saját pánik lakosztály. Igen, igen, lakosztály, hiszen a biztonsági helyiségben van külön szoba, mosdó és fürdő.

Ezt a posztot a képek miatt (is) érdemes volt megírni...

120903hall1a.jpg

120903hall3.jpg

120903hall4.jpg

120903hall5.jpg

120903hall6.jpg

120903hall7.jpg

120903hall8.jpg

120903hall9.jpg

120903hall13.jpg

120903hall11.jpg

120903hall12.jpg

120903hall14.jpg

120903hall15.jpg

120903hall16.jpg

120903hall17.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr794753592

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása