A Louis Vuitton a legértékesebb luxusmárka, de az Apple a csúcs

121005brand1.jpg

Az eredmények alapján az LV vonata még mindig robog

A Burzsuj blog olvasói eddig is tudták, hogy a luxusmárkák nem panaszkodhatnak. A Kánaánnak persze sokak szerint vége, így van, aki a terjeszkedésben magának parancsolt megálljt, rosszabb esetben mások mondtak felette ítéletet, és 450 milliárd forintot bukott egy nap alatt. Nagy gond azonban nincs, amit a Best Global Brands most közölt listája is bizonyít. A 100 cég között 7+ luxusipari vállalkozás található, és ezek mindegyike javítani tudott az előző évhez képest. Persze itt is minden az Apple-ról szól.

A nyilvános adatok alapján dolgozó Interbrand több mint 10 éve adja közre a rangsort, amely a világ legértékesebb márkáit tartalmazza. Az értékelés során a pénzügyi teljesítményt, a fogyasztói döntésekben játszott részt, illetve a brandnek az adott cég szempontjából fontos ár- és profit meghatározó szerepét vizsgáljak. A mellékelt táblázatból látható, hogy a szektorból a Louis Vuitton elsősége megkérdőjelezhetetlen, de az is, hogy a többiek is törnek előre. Természetesen itt is vannak kiesők és új belépők: az Armani tavaly még szerepelt a rangsorban, helyette most jött a Prada, igaz, ő éppen tavaly hullott ki, így most lényegében csak visszadolgozta magát. (Az elmúlt néhány évben olyanok is távoztak, mint a Bvlgari, a Chanel vagy éppen a Rolex.)

Luxusmárkák rangsora 2012
Helyezés Márka Érték (milliárd USD)
17. (+1) Louis Vuiiton 23,577
38. (+1) Gucci 9,446
63. (+3) Hermes 6,182
68. (+2) Cartier 5,495
70. (+3) Tiffany&Co. 5,159
82. (+7) Burberry 4,342
84. Prada 4,271

Zárójelben az előző évhez képest a változás

121005brand2a.jpg

Az Interbrand listája szektorokba sorolja a cégeket, így ebben a táblázatban csak azok vannak benne, akiket ő a luxusipar nagyágyúi között tart számon. Ezzel szemben a száz vállalat között van még néhány, amely mondjuk ott a ruházat, az autóipar, vagy éppen az FMCG, esetleg a szeszipar jelöltje, de szerintünk mégis érdemes szólni róla a blogon. Elsősorban az olyan cégekre gondolunk, mint az idén a 91. helyen lévő Ralph Lauren, esetleg a Ferrari vagy a Porsche, de még talán a Moet&Chandon is...

A listát egyébként változatlanul a Coca-Cola vezeti, amely 77,8 milliárd dollárt ér, őt az IBM-et megelőzve az Apple követi. Az Apple egyébként a nyolcadik helyről jött fel, miután a száz cég közül a legnagyobb mértékben 129 % (!) százalékkal növelte értékét, amely alig több mint 1 milliárd dollárral marad el a Coca mögött.

A teljes lista itt elérhető.

121005brand3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr204821063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása