Eladó a Wall Street szanatóriuma

16island5.jpg

Nem, ez nem egy újabb eladó sziget. Oké, az, de nem olyan. Egyrészt nem az óceánból, hanem egy tóból emelkedik ki, másrészt nincs egész évben kellemes meleg. Cserébe viszont 47 mérföldre van New Yorktól, ez pedig bőven elég lehet ahhoz, hogy hamar vevőt találjon, leginkább egy nyugalomra vágyó manhattani személyében.

16island6.jpg

A Wall Street szanatóriumát Petra Island-nek hívják és egy 4,5 hektár területű földdarab, ami a Lake Mahopac-ból nő ki. Ezen van egy bő 460 négyzetméteres ház, amit az amerikai sztárépítész Frank Lloyd Wright tervezett, saját bevallása szerint organikus stílusban. A képeket nézve ez főleg a házban elhelyezett kisebb-nagyobb szikladarabokban nyilvánul meg, igaz legalább kívülről jól mutat az épület. Emellett van még egy vendégház és egy kisebb művészlak is a szigeten, amit zömében 200 éves fák borítanak.

16island4.jpg

Hétvégi kikapcsolódásra tehát kimondottan jónak tűnik a sziget, az épület tetején pedig azért helikoper-leszállót is kialakítottak arra az esetre, ha 15 perc alatt vissza kéne érni a City-be. Amúgy 20 millió dollárt kérnek érte.

16island2.jpg

16island3.jpg

16island1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr814910443

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása