A szerbeké a legmenőbb hajó

18aok09.jpg

Eddig úgy tudtuk, hogy a gazdagok szinte kizárólag jelentős fizikai kényszer hatására hagynak tömérdek pénzt Szerbiában. Most viszont eljött az ideje újragondolni a sztereotípiákat; nem, az alvilág erőviszonyai továbbra sem rendeződtek át drasztikusan, mégis örömmel hagyhatunk Belgrádban eurómilliókat.

Cserébe persze kapunk is valamit és nem azt, hogy megtarthatjuk az életünket. Noha az Art of Kinetik csupán néhány éves múltra tekinthet vissza, ráadásul a tapasztalatigényesnek tartott hajóépítés területén, modelljeik döbbenetesen jónak tűnnek. Mindezt úgy, hogy a jelenleg kizárólag motoros jachtokat építő cég nem másolja a sikeres olasz, francia, vagy észak-európai gyártókat, stílusa így megosztóbb, cserébe lehetetlen nem észrevenni, amikor befut a kikötőbe.

18aok07.jpgAz inspirációt valamennyi modelljük esetén az 1920-as évekből merítették a szerb formatervezők, ennek megfelelően a kompizit anyagok helyett a fa lett a hajók elsődleges alkotóeleme. Első hajójuk a 2010-ben bemutatott, 62 láb (19 méter) hosszú Hedonist, amit három darab, egyenként 800 lóerős motor hajt. A nyitott és zárt kivitelben egyaránt kapható Hedonist végsebessége eléri a 78 km/órát, ami elképesztően sok ebben a kategóriában - persze az is igaz, hogy ilyenkor 430 liter üzemanyagot fogyaszt óránként. Ha viszont megelégszünk a bő 60 km/órás utazósebességgel, akkor a tankban is száz literrel több marad óránként.

18aok10.jpg

Az Art of Kinetik idei újdonsága a jóval emberibb léptékű, mindössze 11 méter hosszú Antagonist. Az alulmotorizáltság esete itt sem áll fenn, hála a két, egyenként 370 lóerős dízelnek, a végsebesség pedig itt is 70 km/óra felett van. Ne feledkezzünk meg a legkisebb Art of Kinetik hajóról sem, ami minden tekintetben a leginkább emlékeztet a ’20-as évek motorcsónakjaira. A tíz méternél is rövidebb Mazokist egy klasszikus ingázóhajónak tűnik Cannes és Nizza között.

18aok14.jpg

Apró gond lehet, hogy a szerbek egyetlen hajójuk árát sem hozták nyilvánosságra, eddig ráadásul a használtpiacon sem jelent meg belőlük egy darab sem. Ha tippelni kéne, akkor szűk félmillió euró körüli összegre lőnénk be a Mazokist árát, de a komoly érdeklődőknek persze a szerbek megmondják a pontos összeget.

Mindezek után ki indulna neki Belgrádnak egy táska pénzzel?

18aok09.jpg

18aok09.jpg

18aok09.jpg

18aok09.jpg

18aok09.jpg

18aok09.jpg

18aok09.jpg

18aok09.jpg

18aok09.jpg

18aok09.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr214912523

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása