Mindenki szigetre vágyik
Mindenki szigetre vágyik

A sziget nem okvetlenül jelent magányt is egyben Sosem akartak még annyian elbújni a világ elöl, mint manapság, ami bátran tekinthető a XXI. század mellékhatásának. Az egzotikus szigetekre vonulás, illetve azok felvásárlása minden korábbi rekordot megdöntött az utóbbi években,…

Szolgálati közlemény
Szolgálati közlemény

A Windows Phone ugyan jelenleg még nem a legelterjedtebb operációs rendszer a mobiltelefonok esetében, de jó mindenre felkészülni. Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a Blog.hu, a Microsoft és a Nokia hathatós közreműködésével érdemes Burzsuj app-ot készíteni. Jelenleg mintegy 1,3…

Fektessen Aston Martin biciklibe!
Fektessen Aston Martin biciklibe!

Számos prémium- és luxusmárka gondolta már úgy, hogy érdemes nevét adni kétkerekű járművekhez is. S persze sok egyéb mindenhez, ami nem is tartozik igazán a profiljába. A sorba most az Aston Martin is beállt. (Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy nem ez az első Aston…

Drágulás előtt az európai luxus
Drágulás előtt az európai luxus

Lehet, hogy Pekingben minden sarkon lehet Rolexnek látszó tárgyat venni tíz dollárért, de az is biztos, hogy ha valaki eredetit szeretne, akkor bizony mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Jóval mélyebben, mintha Európában tenné ugyanezt, Kínában ugyanis baromi drágák a luxusholmik.…

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása