Sokba kerül brit arisztokratát játszani

09kastely.jpg

A brit arisztokrácia életét élni bizony sokba kerül. Pár évszázaddal ezelőtt látszólag még könnyű dolguk volt, hiszen ott voltak a generációról generációra öröklődő hatalmas birtokok, az elképesztő kastélyok és persze a szolgák garmada. A helyzet ma már ennél összetettebb, a brit arisztokrácia ugyanakkor köszöni szépen, jól van. Amit azonban egy évszázada még csak találgattak a kertészek a platánok tápoldatozása közben, azt mostanra pontosan tudjuk, vagyis azt, mennyibe is kerülhet mindez.

A “mindez” esetünkben egy évszázados angol vidéki villára, illetve annak fenntartására vonatkozik. A téma az immár harmadik évadát kezdő, Magyarországon hamarosan bemutatkozó Downton Abbey című sorozat miatt lett felkapott a tengerentúlon, a CNBC Burzsuj blogja pedig utánajárt, mennyibe is kerül az angol nemesi élet.

09kastely2.jpgElőször is kell egy ház. Ennek ára értelemszerűen elég széles skálán mozog, a kínálatot átfutva azonban megállapíthatjuk, hogy ötmillió font alatt nemigen akad olyan hely, amiből sugárzik az arisztokrata felsőbbrendűség. Az igazán kellemes darabok jellemzően tízmillió font felett kezdődnek - ez például tökéletes alapanyagnak tűnik -, a vételár kifizetése után pedig következik a rekonstrukció, illetve a saját igényeinkre igazítás. Ez jellemzően további 4-6 millió fontot visz el, a folyamat végére azonban egy csodaszép angol birtok tulajdonosainak mondhatjuk magunkat és ha ügyesek vagyunk még 20 millió font alatt vagyunk.

Esetünkben azonban itt nem állnak meg a költségek. Egy ilyen birtokra ugyanis kell egy házvezető (butler), egy szakács, egy titkár, legalább egy kertész és persze takarítók is. A személyzet költsége további 370-620 ezer fontot visz el évente, amihez bátran számoljunk még pár tízezret a ház körüli kisebb-nagyobb javításokra. A tapasztalat azt mutatja, hogy a komolyabb renováció 20-30 évente esedékes, mindent összevetve pedig az egymillió fontot (360 millió forintot) közelítheti az angol birtok éves fenntartási költsége. Ahhoz, hogy mindezeket a költségeket egy hanyag vállrándítással nyugtázzuk, már tényleg elkél az arisztokrata vagyon.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr785007859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása