Burzsuj anno: Egyéves fizetésbe került a televízió
Ma már az okos a trend

22samsung6.jpg

A print médiának sokak szerint már annyi, a televízió azonban láthatóan meg tud újulni. Nem is feltétlenül a 3D-re gondolunk, és egyelőre a 4K felbontás tömeges elterjedése is várat magára (műsor nélkül nehéz teret nyerni). A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a Burzsuj Blogot ma már kényelmesen lehet a kanapéról nagyképernyőn is olvasni. Ez az igazán burzsuj dolog.

A Tolnai Világlapja 1928-ban "a jövő rádiókészüléke"-ként ír az első tévékészülékekről, amivel tökéletesen leírta akkor, mihez tudták az emberek leginkább viszonyítani a mind inkább tökéletesedő távolbalátó készüléket. A Vasfüggöny kevésbé szerencsés oldalán ragadtként meglepő, de az első színes tévét már 1929-ben feltalálták, ettől az évtől kezdve pedig a BBC is elkezdte sugározni kísérleti adását. A tévékészülék ott már a kezdetekben sem volt megfizethetetlen: a kereskedők az akkori legolcsóbb autó árának tizedét kérték érte, vagyis a középosztályban már senkinek nem okozott nehézséget egy ilyen készülék beszerzése.

22samsung3.jpg

Itthon persze kicsit másképpen alakult a helyzet (időben, térben és árban egyaránt). Igaz, magyar nyelvű tévécsatorna 1954 óta van, de tévénéző csak később érkezett. Az Orion legelső, 1956-ban forgalomba kerülő szériájához egyetlen budapesti üzletben lehetett hozzájutni, 5500 forintos áron, ami akkoriban közel egyéves mérnöki fizetésnek (!) felelt meg. Dacára annak, hogy a 43 centis képátmérőjű Orion igazi luxuscikk, egyben státuszszimbólum volt, tíz nap alatt eladtak belőle 150 darabot. A következő nagy lépésre 1969-ig kellett várni, amikor Magyarországon is megkezdődött a színes közvetítés, amit megfelelő hazai gyártású tévé híján méregdrága francia import készülékeken élvezhetett a két-háromszáz szerencsés. Innentől kezdve felpörögtek az események és teherautószámra hordák ki a színes tévéket az Orionból és a Videotonból, a nyolcvanas évek elejére lett teletext, a 1990-es évekre pedig kábeltévé és csatornadömping. Az elmúlt évtizedben a tucatnyi külföldi csatorna előtt ámulva kevesen gondolták volna, hogy nem sokkal később már beszélgetni fogunk a készülékkel, három dimenzióban látjuk majd benne a cselekményt, vagy akár azon keresztül intézzük az életünk egy jelentősebb részét.

22samsung1.jpg

A blogírás egyik előnye, hogy néha kipróbálhatunk egy-két dolgot, így mi nemrég egy Samsung televíziónak köszönhetően ismerkedhettünk meg a smart televíziózással. A 3D-re nem igazán vesztegetnénk szót, ezt lehet szeretni vagy nem szeretni, a moziban tényleg jó, és otthon érdekes. De. Az okos tévék igazi előnye – legalábbis a személyes tapasztalatok szerint, hogy úgy hoz netet a nappaliba, hogy nem kell bajlódni azzal, hogy összekössük a tévét a számítógéppel. Minden nagyképernyőn élvezhető rögtön és azonnal. A beépített wifi kapcsolatnak és egy router-nek köszönhetően nem kell a kábelekkel és beállításokkal foglalkozni. Az internetes oldalak böngészése mellett letölthető appokkal is eltölthetjük a szabadidőnket. Ezek közül a hasznosak közé tartozik a Skype, és tetszett a Mindentudás Egyeteme, a fanatikusoknak pedig ott a Magyar Televízió és Magyar Rádió archívuma. Mazsola és Tádé rajongók előnyben!

22samsung5.jpg

A fentiek nem feltétlenül számítanak egyébként újdonságnak, ellenben a hang- és mozgásvezérlés már igen. A ki- és bekapcsolás, a csatornaváltás elég érdekes így, sőt, lényegében majdnem minden valóban fontos funkciót, például az alkalmazásokat is el lehet így indítani. Az arcfelismerés a közösségi média rajongóknak jöhet jól, lényegében jelszó helyett szolgál az azonosításra, ha be akarunk lépni mondjuk a Facebook fiókunkba. A beépített kamera a Skype videohívások mellett egyébként még sok más lehetőséget is magában rejt, olyanokat is, amelyekre most még nem is gondolunk – addig is viszont ott van az XBox Kinetic otthoni fitness program helyettesítő.

A legérdekesebb viszont a hardver- és szoftverfrissítés, aminek lényege, hogy nem kell évente új készüléket vásárolni, hanem upgradelni lehet a készüléket a legfrissebb képességekkel. A dolog állítólag egyszerű, csak egy Smart Evolution nevű, gyufásdoboznál nem sokkal nagyobb eszközt kell vásárolni, és azt a tévé hátoldalán kialakított nyílásba csatlakoztatni. Egy burzsuj persze ilyet nem csinál, ő évente megveszi a legújabb modellt.

Mit tud egy okostévé élőben?

Ma és holnap az Erzsébet téri Design Terminálban mindenki megtapasztalhatja ezt. A Samsung Smart Forum 2.0 rendezvényen a legfontosabb újdonságokkal lehet testközelbe kerülni, így például személyesen lehet majd kipróbálni, milyen a már említett hang- és mozgásvezérlés, vagy azt, milyen, ha tudja a készülék, ki áll előtte a családból. A vásárlás előtt pedig így az is kiderülhet, milyen hazai alkalmazások érhetőek el, és hogyan kell Burzsuj Blogot olvasni nagyképernyőn.

Design Terminal (1051 Budapest, Erzsébet tér 13.)
2013. március 22. (péntek) 12 - 18 óra
2013. március 23. (szombat) 10 - 18 óra

22samsung2.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr915162816

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása