Luxusfehérnemű, ami megváltoztat

25laperla00.jpg

A fehérnemű önmagában semmit sem ér, de kétségtelenül hozzá tud tenni az élményhez - derült ki rögtönzött és korántsem reprezentatív kutatásunkból. Vélhetően jelentősen változna a megkérdezettek vélekedése, ha megmutatnánk nekik a La Perla legújabb, tavaszi-nyári kollekcióját, ez ugyanis önmagában elég ahhoz, hogy újraértékeljük a nők és a fehérneműk viszonyát.

25laperla17.jpg

A legfrissebb kollekció a XIX. század Szicíliájának hangulatát igyekszik visszaadni, ami elméleti síkon is jól hangzik, a gyakorlatban pedig még inkább meggyőző. A tervezők legfőbb inspirációs forrása Giuseppe Tomasi di Lampedusa A párduc című regénye volt, a fotózás helyszínének pedig remek érzékkel a Biscari palotát választották. Utóbbi Catania legnagyobb, 600 szobás rezidenciája, ami a hangulat szempontjából igazi telitalálatnak bizonyult. A dél-olasz hagyományok legjavának megfelelően akadnak itt alsószoknyák, csipkék, tüllök és szatén szalagok is, míg a színek közül a zsályazöld, a terrakotta és a kukorica sárga jelenik az izgalmasabb árnyalatokat.

25laperla18.jpg

Ennél jóval több szín jelenik meg a fürdőruhákon, melyek közül talán a három változatban is elérhető fekete-arany párosítású darab a legizgalmasabb. A kollekció legburzsujabb darabjain ráadásul még Swarovski kristályokat is találunk.

25laperla12.jpg

Az 1954-ben alapított La Perla ősszel nyitotta meg budapesti üzletét, közvetlenül az Opera, illetve a Louis Vuitton mellett. A Hajós utcai bolt híre gyorsan terjedt a magyar hölgyek körében, akik közül sokan - némi meglepetésre - korábban is jól ismerték a márkát. A tavaszi-nyári kollekció láttán pedig biztosak vagyunk abban, hogy a La Perla híre még több emberhez - nőkhöz és férfiakhoz egyaránt - elér.

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

25laperla00.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr755170629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása