Elfogyott a Dior sütemény és aukción az elefántmadár tojása - BURZSUJ Á LA CARTE

130404ba4.jpgTojás több mint 10 millió forintért

Burzsujírás közben tucatnyi olyan hírre bukkanunk, melyek érdekesek ugyan, önálló posztot azonban nem érnek. Sokáig nem tudtunk mit kezdeni ezekkel, mostantól azonban másképpen lesz. A Burzsuj á la carte minden csütörtökön jelentkezik és röviden összefoglalja az előző hét nap legfontosabb apróságait a luxusipar pletykáitól kezdve a legelképesztőbb kütyükig.

Eladó a Beckhingem Palota. A hírek szerint David Beckham és családja azért adja el 14 év után a vidéki rezidenciáját, mert a gyerekek miatt beköltöznének Londonba. Az irányár 10 millió font. Igaz, ők ennek csupán negyedéért vették anno, de állítólag sokat költöttek az ingatlanra.

Nem is olyan régen megnyílt a Bobbi Brown Cosmetics első önálló budapesti üzlete az Arena Plazában. A vásárlás mellett érdemes lehet kipróbálni a profi sminkesek által tartott sminkoktatást is, összesen hét kurzus van az étlapon a hétköznapi, 5 perces rutintól a különleges alkalmak előtti, 45 perces készülődésig. Érdekesség, hogy minden sminklecke személyre szabott arcdiagram elkészítésével zárul, amely lehetővé teszi a hölgyek számára, hogy otthon, egyedül is átalakíthassák külsejüket.

130404ba2.jpg

Itt az első hőnyomással készült Louis Vuiiton vászonbőrönd, az LR4. A technológia a vászon olyan képességeit, mint a tartósság vagy a kopással szembeni ellenállóság egyesíti a merevséggel. A cég állítása szerint a bőrönd élettartama legalább 10 év, még akkor is ha hetente használjuk. Az egyes nagyvárosokban 48 órás expressz szolgáltatást fognak bevezetni azokra az esetekre, ha probléma merülne fel a kerekek, a fogantyú, vagy a húzófül miatt.

Dior süteményeket árul a Harrod's. Egészen pontosan árult, mert a 19,95 fontért kapható négyes csomagolás elvileg már el is fogyott. A linket érdemes figyelni, hátha ismét feltűnik a kínálatban.

Ugyan soha ne mond, hogy soha, de a Rolls-Royce állítólag így gondolkodik arról, hogy valaha is terepjárót dobjon a piacra. Ezzel szemben a Bentley SUV szinte már kész tény, a XP 9F koncepció szériaváltozata 2015-ben már a (föld)utakat róhatja.

130404ba1.jpg

Itt a pedálos Le Mans Car. A 3-6 éves gyerekek számára készült játék mindössze 299 dollár, tehát mindenkinek kötelező vétel. Ezüst, piros és zöld színben kapható, és némi felárért autentikus sapka és szemüveg is kérhető a modell mellé.

Árcédulát kapott a legnagyobb Samsung uhdtv (3820×2160 pixeles felbontás), amelynek képátlója potom 215,9 cm. A készülék közel 40 ezer dollárba, mintegy 9 és félmillió forintba kerül, amivel jelenleg könnyen a legdrágább tv lehet a világon.

Beindult az aukciós szezon. A Christhie's kínálatában éppen úgy szerepel 34,65 karátos rózsaszín gyémánt, a híres Princie Diamond, mint a 30 cm magas elefántmadár tojás. A már kihalt, egykoron Madagaszkár szigetén őshonos struck-féle relikviája állítólag simán megér 30 ezer fontot, több mint 10,5 millió forintot.

A tenger felé terjeszkedne Monaco. A városállam területe nincs 2 négyzetkilométer, és csak egyetlen irányba tud terjeszkedni. A terv nem új, de a 2008-es válság elvitte a levesbe. Albert herceg azonban ismét elővette az ötletet, és azt is megígérte, hogy a projekt során kiemelt figyelmet fordítanak majd a környezetvédelemre is.

A Maldív-szigeteken ennél is tovább, pontosabban lejjebb mennek. Itt nyílt meg ugyanis a világ első víz alatti wellness részlege. Természetesen mindent tud, amit a felszínen tudni lehet, de itt sokkal jobban lehet relaxálni.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr215194165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása