Burzsujírás közben tucatnyi olyan hírre bukkanunk, melyek érdekesek ugyan, önálló posztot azonban nem érnek. Sokáig nem tudtunk mit kezdeni ezekkel, mostantól azonban másképpen lesz. A Burzsuj á la carte minden csütörtökön jelentkezik és röviden összefoglalja az előző hét nap legfontosabb apróságait a luxusipar pletykáitól kezdve a legelképesztőbb kütyükig.
- Idén száz éves az Aston Martin, ennek apropóján 19 várost érintő kirándulásra indult régi és új modellekkel. A legöregebb típus egy 1921-es A3, a legnépszerűbb pedig a ’63-as DB5, melyek bizonyára ellopják a showt az új modellektől. A túra sajnos nem érinti Magyarországot; az útvonal legközelebbi pontja Bécs, ahol május 6-án vonul át az Aston konvoj.
- Eladja Louis Vuitton hátizsákját Rogán Antal - értesült a Blikk. A politikus felesége 80 ezer forintért hirdette meg, a jelenleg 82 ezernél tartó licit május elsején jár le. A belvárosi politikus a pénzt jótékony célra fordítja, egy gyermekét egyedül nevelő, kilakoltatással fenyegetett asszonynak adja. Az Hublot Big Bang és a felesége Burberry táskája egyelőre marad.
- Szintén a Blikkből tudjuk, hogy leárazták kedvenc stricirokokó villánkat. A XVII. kerületi bő ezer négyzetméteres házban minden van, csak az ízlés hiányzik, ez pedig a képeket elnézve elég súlyos gond. A korábban egymilliárd forintért hirdetett ház most 698 millióért elvihető, de meg lennénk lepve, ha nem lenne ez még kevesebb.
- Bő tíz százalékkal tudta növelni forgalmát az idei első negyedévben az Hermés. Érdekesség, hogy a növekedésből Európa is kivette a részét 12%-kal, az ékszerek és a homewear iránt pedig közel 50 százalékkal nagyobb volt a kereslet.
- Babakék Ghostot készített a Rolls-Royce a száz évvel ezelőtti Alpine Trial verseny emlékére. Meglepő, de nem is áll neki rosszul ez a szín, a műszerfalra ráadásul csodaszép órát szereltek.
- A nagy Gatsby kollekciót készített a Brooks Brothers, elsőre pedig kimondottan jól tették, hogy megcsinálták.
- Április 25-én nyílik meg a Louis Vuitton Maison Münchenben, aminek három szintjén és 1400 négyzetméterén lényegében minden kapható lesz, amit ma a márka tud. A napokban amúgy a velencei Maison is megnyílt, az 1200 négyzetméteres, a Szent Márk térhez közeli házban pedig korábban mozi működött.
- Fennállása során először mutatta be teljes, 2020-ig szóló stratégiáját a Swarovski a Baselworldön. A márka, ami természetesen új órakollekciójával érkezett a svájci kiállításra, célja, hogy csillogást vigyen az emberek mindennapjaiba, jelentette ki Robert Buchbauer vezérigazgató.
- Nyolc darab készül a Bugatti Veyron vélhetően egyik utolsó limitált szériájából. A Grand Sport World Record Edition 408,8 km/órára hitelesített végsebességével a világ leggyorsabb roadstere, az angol Car magazine szerint ugyanakkor eddig - pontosabban tavaly őszig - mindössze 19 Veyron tulajdonos próbálta ki autója végsebességét.
- Régóta pletykálják, hogy a Kering, vagyis a PPR konszern fel akarja vásárolni a Pomellatót, nemrég azonban meg is tették. Az új tulajdonos 300 millió euró körüli összeget fizetett az olasz ékszermárkáért, aminek igazgatója egyelőre a helyén maradt.
- Új üzemet épít a Prada. A Firenzétől délre lévő manufaktúrában még az idén megkezdődik a termelés, amivel 300 olaszból lesz Prada-alkalmazott. Ők nemrég amúgy Rióban nyitottak új, 540 négyzetméteres üzletet.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.