A burzsuj esete a tökéletlen mosdóval

130618hansgrohe1.jpg

A lenti eset egy ötcsillagos spanyol designhotelben történt két-három évvel ezelőtt. Éppen fogmosáshoz készülődve megnyitottam a mosdó csapját, ahonnan a víz a lefolyó fedeléről mandinerből fröcskölt össze mindent a tükörtől kezdve a pulton át saját magamig bezáróan. Ebből és korábbi tapasztalatokból vontam le akkor azt a következtetést, hogy egy designhotel szobáját úgy terveznek meg, hogy a legkisebb üzemszerű használat is direkt nyomot hagyjon.

Lehet, hogy a következtetésem abban az adott esetben megállta a helyét, általánosságban azonban biztosan nem igaz. A gyártók ugyanis komoly teszteket végeznek annak érdekében, hogy a víz még csak véletlenül se okozzon kellemetlenséget, esetleg balesetet. Az utóbbival járó kellemetlenség mellett ráadásul a pazarlás is kerülendő. A legtüchtigebbek természetesen a németek, akik valósághű körülmények között tesztelik, hogyan illeszkednek saját csaptelepeik más gyártók elterjedt mosdókagylóihoz. Márpedig ha tesztről van szó, akkor ők nem ismernek tréfát!

 A fenti kísérletezést ComfortZone tesztnek hívja a Hansgrohe, amivel túllépnek a tökéletes csaptelep megtervezésén és rendszerként, egész folyamatában vizsgálják a fürdőszobát, illetve annak vízgazdálkodását. A ComfortZone teszt során többek között azt nézik, milyen a távolság az armatúra és a mosdó között, így van-e elég hely egy kényelmes kézmosáshoz, mennyi víz távozik (és hova) a csap megnyitásakor különböző nyomás alatt, valamint a szimulált kézmosás után kiértékelik a mosdón kívülre került víz mennyiségét.

130618hansgrohe2.jpg

A Hansgrohe oldalán jelenleg hét márkára - a Burgbad, a Duravit, az Ideal Standard, a Keramag, a Laufen, a Roca és a Villeroy & Boch - vonatkozó kombinációkat lehet letölteni, amit pedig a német szakemberek ajánlanak, abban egészen biztosan nem fogunk csalódni. A márka a fürdőszoba berendezéséhez is szolgál konkrét ötletekkel és a hangulat meghatározása után iránymutatással szolgál a vevőknek, melyik csaptelep lenne tökéletes az általa kiválasztott stílushoz. Időrablásról pedig szó sincs: az avantgárd, a modern és a klasszikus stílusok közül minden fürdőszoba-építő tud választani, azokon belül pedig legfeljebb három különféle termékcsaládból kell kiválasztani a legszimpatikusabbat. 

Leeresztés gombnyomásra

A napokban indult és szeptember 30-ig tart a Hansgrohe azon akciója, amelynek keretében kevesebb mint félárért lehet hozzájutni legkisebb magasságú csaptelepükhöz. A Focus 70 mosdócsaptelephez ráadásul Push-open lefolyó is jár, vagyis nem kell többé a dugót keresni és persze sokkal elegánsabb is. A kombináció mellett nem csak kimondottan kedvező ára, de többek között percenkénti 5,2 literes vízfogyasztása is szól. (x)

130618hansgrohe3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr365366720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása