Még mindig szabadlábon a Vertu-rablók és továbbra is zárva az Armani - Burzsuj á la carte

27balc1.jpg

  • Immár egy hangfal is lehet Maserati. Az olasz sportautó-márka hangzásáért az utóbbi időben felelős Bowers & Wilkins készített egy különleges szériát 805 Maserati Edition néven, aminek árát ugyan még nem tudni, de másfél millió forintnál kevesebbre senki ne számítson. Persze egy Maseratihoz képest ez még mindig aprópénz.

  • Továbbra is szabadlábon vannak a Vertu üzlet múlt heti kirablói. A rendőrség egyelőre annak ellenére sem tudta elkapni a rablókat, hogy a biztonsági kamera felvételein egyiküknek kimondottan jól kivehető az arca. Az elkövetőkről készült felvételeket szerencsére valamennyi nagy tévé és újság lehozta, ami jelentősen növelheti az elfogás esélyeit. Az eladó állapotáról egyelőre nincs információnk, azt pedig mondani sem kell, hogy az üzlet továbbra is zárva tart.

  • Négy teljes hónapja, hogy nélkülöznie kell az Emporio Armanit az Andrássy útnak. A február végén bezárt üzlet ajtaján továbbra is az átalakítás miatt zárva felirat olvasható, korábbi, a cégtől származó korábbi információink pedig júniusi újranyitásról szóltak. A jelenlegi tendenciát elnézve előbb várható az il Bacio di Stile nyitása, amibe a héten már a mozgólépcsőket is beemelték.

27balc2.jpg

  • Levetkőztette Kate Moss-t a Versace. A szupermodellt az őszi-téli kollekcióhoz kérték fel, ruha helyett pedig három táska takarja el a látnivalókat.

27balc3.jpg

  • Egy elég komoly Palmer Johnsont árulnak a Jameslisten. A mindössze hároméves jachtot 16,8 millió euróért hirdetik, a képeket végignézve pedig az a szörnyű érzés kezd el motoszkálni bennünk, hogy ennyiért tulajdonképpen jó vétel.

  • Mint arra múlt héten már utaltunk, közeleg a men’s only store-ok aranykora. Erre rögtön két bizonyítékunk is van: a napokban nyitott meg a Gucci első csak férfikollekciót tartó üzlete Milánóban, a Louis Vuitton pedig ezzel körülbelül egy időben jelentette be hasonló üzletnyitási szándékát Firenzében. Az LV 250 négyzetméteres mens’s only store-ja jövő év végéig nyílik meg, a Gucci 500 négyzetméterén pedig már most vásárolhatnak a megjelenésükre igényes férfiak.

27balc4.jpg

  • Iszonyúan jól kinéző üzletet nyitott a világ legmenőbb fényképezőit gyártó Leica Los Angelesben.

27balc6.jpg

  • Magassarkú golfcipőket mutatott be az Hermés. Nem, mi sem értjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr45380528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása