Itt a függőkád és dubaji luxusszálloda 630 forintért egy éjszakára - Burzsuj á la carte

130706balc2.jpg

  • Itt az első karbon függőkád, a Vessel. A Splinter Works kínálatában szereplő kétszemélyes kád mintegy 2,7 méter hosszú, és bár ára még nincs, de már most tudni lehet, hogy egy burzsuj fürdőszobájának kötelező eleme. Vigyázat, szigorúan limitált!

  • Egy Porsche a vízen is Porsche. Itthon ugyan elég jól állnak a márka eladásai, de a Dunán talán nem fog feltűnni az a Porsche RFF 28, amely nemrég került eladósorba. A sorozatból legyártott 14 hajó közül az egyiket most 400 ezer euróért, mintegy 118 millió forintért árulják. A 410 lóerős motorral akár 73 csomóra is képes ötszemélyes jármű egyébként 2008-as évjárat, de a motor szinte új, alig 25 órát „futott”.

  • Igen csak jól megy a Breitling gyárnák. A múlt héten nyitották meg saját monobrand üzletüket Londonban, ahol mellesleg számos különleges és limitált modell is kapható, és máris hasonlókat terveznek olyan helyeken, mint Peking, Hong Kong, Las Vegas és Miami. Hazai kapcsolódó hír, hogy a tervek szerint továbbra is ősszel nyit az Andrássy úti monobrand egység, ezt az a cseh vezetésű cég üzemeltetné, amely itthon az Hublot, Vertu és a La Perla boltokat is birtokolja.

130706balc3.jpg

  • Az idén immár ötödik alkalommal rendezik meg Monacóban szeptember 28.-án az Only Watch jótékonysági árverést, amelyre a legnevesebb óragyártók ajánlják fel különleges darabjaikat. Erre készült a most bemutatott Louis Vuitton Tambour Spin Time Regetta is, amely a luxusmárka és Paul Pettavino közös munkája. Nekünk nem is az órához járó helyes kis „utazóláda”, hanem a kézzel festett vitorlás tetszik a legjobban.

  • A Lexus is beállt a sorba. A cég anyavállalata, a Toyota 100 darabos példányban Lexus biciklit dobott a piacra. A tízezer dollárért, közel 2,3 millió forintért kínált kétkerekűt a Shimano céggel együtt hozták össze, és állítólag számos anyagot a Lexus LFA sportautóból emeltek át.

  • Chanel, Louis Vuitton, Gucci - sorrendben ezek a legkedveltebb divatmárkák Kínában. Az autók tekintetében az élen az Audi áll, míg a kozmetikumoknál az Estée Lauder, legalábbis ez derül ki a Digital Luxury Group felméréséből.

130706balc5.jpg

  • A 32 éves brazil szupermodell, Gisele Bündchen a LV kampányának új arca. A őszi/téli kollekciót a fenti fotóval próbálják meg érzékletesen bemutatni. A Steven Meisel által fényképezett kampányban Isabeli Fontana, Carolyn Murphy és Karen Elson modellek is szerepet kaptak.

  • Dubajban minden lehetséges. A Wild Wadi Water Park legújabb látványossága az a medence, ahol két méter magas mesterséges hullámokon tanulhatunk meg szörfölni. A Shangri-La Hotel pedig 10 dirhamos, mintegy 630 forintos szobaárral várja a vendégeket. A tízéves luxusszálloda július 8-án 9 órától a weboldalán (promóciós kód SLDB10ANN) keresztül foglaló első tíz szerencsésnek biztosítja ezt az árat a július 10.-ei vendégéjszakára. Sőt, ez az a város, ahol olyan helyekre is beülhetünk, mint a Vogue Cafe vagy a GQ Bar. (Az előbbi májusban nyitott, míg az utóbbi októberben fog.) A magazinokat kiadó Conde Nast már néhány éve licenszbe adta a neveket, így Oroszország után itt is megnyílnak az említett vendéglátóegységek.

  • Eladó sorban az Empire State Building, a legfrissebb ajánlat szerint már 2,25 milliárd dollárt is megadnának a 102 emeletes ikonikus épületért. 

130706balc6.jpg

  • Steve McQueen előtt tiszteleg a Porsche Design, a legújabb kollekció ugyanis a színésznek állít emléket. Van itt minden, így kabát, póló és sapka is 25 és 275 font közötti áron.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr895394429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása