Itt a Harrods karácsony!

130804harrodschristmas1.jpg

Karácsony ugyan még egy picit messzebb van, de a londoni Harrods már javában készül az ünnepekre. Az immár hagyományosan nyáron megnyíló Christmas World idei újdonsága az ember nagyságú Mikulás potom 3999 fontért, mintegy 1,4 millió forintért. Érdekesség, hogy két évvel ezelőtt már árultak hasonló Mikulást, de az még 1000 fonttal olcsóbb volt. De hát, ki emlékszik már a válságra...

 130804harrodschristmas2.jpgEnnél persze van olcsóbb ajándék is, a fél méter magas Sebestyén medve - a Sebastian Bear azért jobban hangzik - ugyanis mindössze 99,95 font. Az átszámítva 34 ezer forintos játékmackó helyes kis kabátot kapott, illetve mancsába a Harrods 2013 feliratot hímeztek. Természetesen a süteményeket is meg lehet már vásárolni, mintegy hét kapható 10 fontos indulóártól. A szokásos Harrods ajándékcsomagokra viszont egyelőre várni kell, ezekre szeptember 18.-tól lehet leadni a megrendeléseket. A tavalyi csomagok mindenesetre elég jók voltak, így idén is érdemes ilyen ajándékban gondolkodni.

 Az 1998 óta minden évben megnyíló Christmas World egyébként egyelőre kisebb területet kapott, mint tavaly. Az akkor 700 négyzetméter helyett jelenleg valamivel kevesebb mint 200 négyzetméteren kínálják az ünnepi hangulatot, persze a Karácsony még messze van!

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr165444903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása