Újabb okos Vertu és Hermès selyembár New York-ban - Burzsuj á la carte

05balc1_1.jpg

  • Újabb okostelefont épített a Vertu. Az új Constellation a TI után már a második Vertu, amin Android operációs rendszer fut, vagyis minden olyan feladatra alkalmas, amit ma egy telefontól elvárhatunk. A Constellationben egy 1,7 GHz órajelű kétmagos processzor dolgozik, valamint 32 GB beépített tárhellyel és 13 megapixeles kamerával rendelkezik, mindezeknél (és az LTE hiányánál) azonban vélhetően jobban érdekli a vásárlókat, hogy ötféle színben és a márkától megszokott minőségben készül. A zafírüveggel szerelt telefon amerikai ára 6300 dollár (kb. 1,4 millió forint), vagyis várhatóan Magyarországon is olcsóbb lesz, mint az Andrássy úton 2,6 millió forintba kerülő TI.

  • Több mint ezer négyzetméteres flagship store-t nyitott Milánóban a Bottega Veneta. A 18. századi épületben helyet kapott kétszintes üzlet a márka messze legnagyobb boltja, vagyis aki be szeretne vásárolni Bottega Venetából, az itt tegye.

05balc2_1.jpg

  • Idén az olasz Benetti kapta a legzöldebb jachtnak járó díjat. Az 55 méter hosszú Ocean Paradise-ban többek között az üvegházhatást fokozó gázokat részben semlegesítő rendszert is találni, a hajótörzset pedig különleges víztaszító anyaggal kezelték, hogy kisebb legyen az ellenállása és így kevesebb üzemanyagot fogyasszon. Rina Green Plus ide, vagy oda, a teljes terheléssel akár bő 650 tonnás hajó így is 500 liter üzemanyagot éget el óránként.

05balc3_1.jpg

  • Selyembárt nyitott az Hermès New Yorkban. A franciák legfrissebb pop-up store-jának hivatalosan a szeptemberben bemutatott Silk Knot iOS alkalmazás az apropója, a kép alapján pedig nagyon jól áll neki a New York-i környezet. A pop-up store-ban már az előző héten bemutatott Maxi Twilly sálak is kaphatók, a márkához képest egyáltalán nem magasnak számító 290 dolláros (63 ezer forintos) ártól.

05balc4.jpg

  • A Bentley segédkezett a Vintage Classics legújabb könyvénél, ami tökéletes burzsujajándék minden James Bond rajongónak. A Casino Royale 500 darabos szériája bőrkötésben érkezik a szerencsések karácsonyfája alá, a november elsejétől kapható könyv ára pedig 750 font (263 ezer forint) lesz és itt lehet megrendelni.

05balc5.jpg

  • Mély hullámvölgyben lehetnek az Audemars Piguet-nél, hogy éppen LeBron James segítségét kérték legújabb órájuk megtervezésében. A kosárlabda-sztár hozta is az elvárhatót, a Royal Oak Offshore LeBron James modell így nagy, robusztus, valamint aranytól és drágakövektől csillogó lett. Összesen 600 darab készül majd belőle, egy példányért pedig 51 500 dollárt (kb. 11,3 millió forintot) kérnek.

  • David Bowie lesz a Louis Vuitton következő, novemberben induló kampányának arca. Erről jelenleg annyit árultak el, hogy a nagy sikert aratott előző okán ebben is szerepet kap majd egy hőlégballon, Bowie mellett pedig a szintén brit Muse zenekar is látható lesz benne. Az előző kampányfilm amúgy ez volt:

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr335552498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása