Világelsőként nálunk a Neiman Marcus karácsonyi katalógusa

08nm1.jpg

Immár negyedszer számolunk be arról, mi kerülhet az igazi burzsujok karácsonyfája alá, ha a Neiman Marcus karácsonyi katalógusából válogatnak. A pénz mellé itt nem árt a gyorsaság sem, hiszen a legizgalmasabb ajándékokból csak alig néhány darab készül, melyek nemhogy egy napon, de akár pár órán belül is mind egy szálig elfogynak. Mi most adunk egy kis előnyt nektek azzal, hogy már a megjelenés előtt megszereztük a Neiman Marcus karácsonyi katalógusát.

Honnan szereztük?

Meglepően könnyű volt az elvileg hétpecsétes titokként őrzött katalógus nyomára bukkanni. Már a Google is a megfelelő oldalt dobja ki a “neiman marcus christmas catalog 2013” kifejezésre, csakhogy oda jelszó híján nem nyerünk bebocsátást. Aggodalomra semmi ok, mert a Google már korábban “levette” magának az oldalt, vagyis be tudjuk tölteni tárolt változatként, ahonnan már direkt linket kapunk a 176 oldalas PDF-hez, amit innen bárki letölthet.

Az áruház ünnepi kínálatát nem a luxusmárkák luxustermékei, hanem a Fantasy Gifts válogatás miatt szeretjük, ahol évről évre valóban különleges tárgyakat és élményeket kínálnak az amerikaiak. A visszafogott tavalyi után idén nem lehet okunk panaszra, még akkor sem, ha a teljes Fantasy Gifts szekció mindössze nyolc tételből áll.

08nm3.jpg

A katalógus hagyományaihoz tartozik, hogy ebben jelenik meg először egy-egy különleges autó, amit az áruházon keresztül lehet elsőként megrendelni az Egyesült Államokba. Idén ez az Aston Martin Vanquish Volante, azaz az Aston (nem limitált) csúcsmodelljének kabrió változata. A szénszálas karosszériával készülő brit sportkocsit egy 565 lóerős V12-essel szerelik, aminek hangja nyitott és csukott tetővel egyaránt markánsan betölti majd az utasteret. A sportautó vásárlása mellé nem jár extra szolgáltatás - ez kissé meglepő, hiszen például a tavalyi McLaren 12C Spyder mellé egy ebédet is adtak Ron Dennis-szel -, a tíz darab Vanquish Volante egy-egy példányáért pedig 344 500 dollárt (75 millió forintot) kell fizetni a tengerentúlon. Egy személy csak egyet vehet, még mielőtt.

Az idei első számú élményajándék a solymászat, persze a kötelező luxuskörítéssel. Anélkül, hogy elvesznénk a 24-karátos arannyal és egzotikus bőrökkel szegélyezett részletekben, állapítsuk meg, hogy ez a luxussolymászat tökéletessége, aminek nyilván meg van a maga bája, főleg ha ajándékba kapjuk a 150 ezer dolláros (32,6 millió forintos) csomagot.

08nm2.jpg

Ennél sokkal vonzóbb az üvegházban töltött éjszaka élménye. Esetünkben nem is akármilyen üvegházról van szó, hanem a Philip Johnson által tervezett connecticuti darabról, ami egy 20 hektáros birtok közepén fekszik. A 30 ezer dolláros (6,5 millió forintos) árban vacsora és további tíz vendég szállása is benne van.

08nm4.jpg

Az izgalmas tárgyak között még egy szobabicikli is helyet kapott. A Ciclotte persze valóban egzotikus fajta: egyrészt karbonból készült, vagyis könnyű átpakolni, másrészt remekül konfigurálható, ami szintén nem hátrány. Szerényen a 11 ezer dolláros (2,4 millió forintos) bicikli mellett húzódik meg a Neiman Marcus idei katalógusának legdrágább ajánlata: a 25 karátos afrikai gyémánt, amit először eredeti, vágatlan és csiszolatlan formájában kap meg a kedves vevő, majd lépésről lépésre megmutatják, hogyan lesz belőle igazi drágakő. A folyamat jelentős részben a De Beers londoni központjában zajlik majd és nem kevesebb, mint 1,85 millió dollárjába (kb. 400 millió forintjába) kerül majd a Jézuskának.

08nm5.jpg

A Fantasy Gift szekcióban akadnak még olyan ajándékötletek is, mint az egyedileg, a Discovery Channel Biker Build-Off sorozatában készült 750 ezer dolláros (kb. 160 millió forintos) motor és a pezsgőiváshoz némi művészetet társító Jeff Koons’s Dom Pérignon Balloon Venus 20 ezer dollárért (4,3 millió forintért).

08nm6.jpg

A végére is maradt még egy izgalmas tétel. Elsőre meglehetősen soknak tűnhet másfél millió dollárért (326 millió forintért) tévét venni, csakhogy ez sokkal inkább egy szabadtéri házimozi rendszer. A 201 colos (510 centis) kijelző mellé egy 7.1-es hangrendszer, távvezérlőként két iPad mini, továbbá 300 film is jár.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr475556511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása