Ez most a legmenőbb (és az egyik legdrágább) robogó

131027vespa1.jpg

A "dolce vita" tökéletes megfelelője a Vespa. Az olasz márka 1946 óta gyártja a leginkább a nagyon eltalált külsőről ismert motorjait. A Piaggio SpA álatal alapított vállalat tavaly mutatta be azt az exkluzív, a korábbi tervek szerint mindössze 2000 példányban készülő kétkerekűjét, amely egyike a legdrágább robogóknak.

A Vespa 946 ára itthon potom 2 599 000 forint - valamint további mintegy 95 ezer forint regisztrációs adó -, de nem árt sietni, mert állítólag hozzánk mindössze hat példány jut. Az sem mellékes, hogy a keresletet jelentősen megdobja majd, hogy az amerikai bevezetés éppen most indul. Ott pedig a darabszám és az közel 10 000 dolláros ár sem igazán akadály. 

131027vespa2.jpg

Egyelőre nincs információnk, hogy a Magyarországon már tavasztól rendelhető, és nyáron már meg is érkezett Vespa 946 egyáltalán még elérhető-e itthon. A hírek szerint egyébként a gyár is "puhul", és az elképzelések szerint bár évente biztosan korlátozzák majd a gyártást - ez utóbbi állítólag kifejezetten bonyolult művelet, több mint 300 ponton hegesztik a vázat -, de lehet, hogy mégis csak több készül majd a már említett darabszámnál. Sőt, a színválasztékon is bővítenek, és a jelenleg fehér és fekete színek mellett majd újabbakkal is találkozhatunk.

131027vespa3.jpg

Az első hírek egyébként még 2011-ben láttak napvilágot a modellről, amely az 1946-ban gyártott első Vespa előtt tiszteleg. Tavaly már szinte mindent tudni lehetett a motorról, a képek alapján pedig biztosra lehetett menni, hogy ez lesz az egyik legmenőbb 125 cm3-es burzsuj játékszer. Jó, persze egyáltalán nem praktikus, de hát kit érdekel!

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr415601388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása