Lebontják a Louis Vuitton bőröndjét

28moszkva.jpg

Megtisztelő a Louis Vuittontól ajándékot kapni, néha azonban még így is alakulhat úgy a helyzet, hogy inkább visszaadják azt. Különösen igaz ez akkor, ha egy város kapja és látványosan szem előtt van. Egy 30 x 10 méteres utazóbőrönd a Vörös téren márpedig határozottan feltűnő jelenség.

A szándék persze jó volt. A Louis Vuitton immár 150 éve van jelen Moszkvában, ezt pedig egy pop-up kiállítással kívánta megünnepelni. Az óriási trunk ráadásul pontos (felnagyított) mása annak, amivel Vlagyimir Orlov, az uralkodóház tagja járta a világot. Az eredeti tervek szerint december 2-től hat héten át nyitva tartó kiállítás bemutatta volna az oroszok és a Louis Vuitton történelmét, illetve olyan híres utazók - mint Sofia Coppola, Catherine Deneuve, Greta Garbo, vagy Ernest Hemingway - kapcsolatát a márkával.

Az oroszok azonban mindezt másképp gondolták. Az építmény láttán első körben a hithű kommunisták akadtak ki, mivel az hasonló méretű, mint a szintén a téren, a Rend Square Trunk-hoz közel álló Lenin Mauzóleum. Második körben jött a moszkvaiak nagyobbik része, akik anyagi megfontolások miatt nem a márka hűséges vásárlói, többségük ellenben ki nem állhatja Louis Vuitton táskákkal parádézó újgazdag polgártársait. Harmadik körben pedig még a GUM áruház is befutott: a szintén a téren álló, a márka moszkvai eladásainak jelentős részét bonyolító luxusáruház képviselője is rosszallását fejezte ki a Red Square Trunkkal kapcsolatban. Sokatmondó, hogy többen a hagyományos szilveszteri Vörös téri iszogatást féltették a legjobban, hiszen a tér így is minden évben tele van, most pedig még egy bazi nagy bőröndnek is helyet kellett volna szorítani a vodkázásban.

A panaszok persze a városvezetéshez is eljutottak, akik most megígérték választópolgáraiknak, hogy lebontatják az építményt. Igen, ők ugyanazok a fickók, akik engedélyt adtak rá és biztosak lehetünk abban is, hogy a részletes terveket is látták előtte, hiszen nem építhet bárki bármint a Világörökség részét képező Vörös térre. Ez a része persze már a politika, a Louis Vuitton pedig tényleg jobban teszi, ha kihátrál ebből, a jövőben pedig csak a moszkvaiak számára értékes célcsoportját kívánja megszólítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://burzsuj.blog.hu/api/trackback/id/tr95662047

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burzsuj_bw_logo-h240.png

A név kötelez? Ósdi jelszó. Inkább talán a pénz kötelez. Mégsem mindegy, hogy mire költesz, ha már egyszer szert tettél egy komolyabb vagyonra. A többség számára csupán alig ismert életvitelbe próbálunk meg bepillantást engedni, ami Magyarországon a mai napig tabu témának számít. Hisszük, hogy érdekes, kevéssé, vagy egyáltalán nem ismert hírekkel tudunk szolgálni, amik nem merülnek ki a Swarovski kristályban és az aranyozott sokmilliós iPhone-ban.
Lemaradtunk valamiről? Írd meg!

instapromo3.png

Címkék

abramovics (10) airfrance (11) ajándék (12) alkohol (10) amerika (101) andrássy (53) anglia (39) angol (11) apple (10) arab (12) armani (18) aukció (66) autó (99) ázsia (14) balc (39) befektetés (13) bentley (18) bor (31) brit (20) budapest (94) bugatti (15) burberry (15) burzsuj (167) bútor (10) chanel (11) christies (13) design (13) divat (79) dubai (14) ékszer (13) érdekesség (254) étterem (39) felmérés (55) ferrari (41) forbes (38) francia (53) gasztro (15) gasztronómia (33) golf (14) gucci (16) hajó (59) harrods (11) hermes (23) hotel (93) india (13) ingatlan (221) ital (13) jacht (61) játék (13) jóhely (12) jótékonyság (18) karácsony (24) kína (53) könyv (13) kutatás (11) kutya (10) lamborghini (16) legdrágább (17) leggazdagabb (10) lista (69) london (61) louis (11) louisvuitton (44) luxus (21) lv (14) lvmh (30) magánrepülő (10) magyar (141) magyarország (10) milliárdos (22) mobil (11) moszkva (11) művészet (11) newyork (39) nyaralás (10) nyc (28) olasz (57) olaszország (12) óra (78) orosz (59) parfüm (10) párizs (21) pezsgő (10) porsche (14) prada (11) rekord (11) repülés (20) repülő (34) repülőgép (17) rollsroyce (22) samsung (15) sothebys (20) svájc (17) szálloda (64) sziget (21) tagheuer (10) társadalom (10) telefon (32) toplista (11) turizmus (86) usa (56) utazás (109) versace (11) vertu (19) vonat (11) vuitton (10) yacht (10) +
süti beállítások módosítása