Egy eredeti Jaguar C-Type 1952-ből.

Számos izgalmas autó közül választhattak az 1930-as évek brit burzsujai, a legmenőbbek azonban MG K3-mal jártak. A kétüléses roadstert egy mindössze 1087 köbcentis hathengeres (!) kompresszoros motor hajtotta, ami a versenypályákon elég volt ahhoz, hogy megnyerje a Mille Migliát, az utakon pedig ahhoz, hogy a legvágyottabb autók egyike legyen. Már csak azért is, mivel összesen 33 szerencsés tudta megvásárolni azt, ma azonban már más a helyzet. Nem kevesebb lett belőle, éppen ellenkezőleg: jelenleg több mint száz eladó darab közül válogathatunk.

Ez csak egy példa arra, hogy mennyire divatba jött a veteránautók hamisítása. Itt nem arról van szó, hogy valakinek tetszik egy régi autó és épít egy ahhoz hasonlót, hanem arról, amikor az átverés a cél. Autót hamisítani persze egy fokkal nehezebb, mint mondjuk táskát, cserébe a profit is sokkal nagyobb lehet, ráadásul nem kell a piacon árulni azt. “A kilencvenes években ötévente egy hamis autóval találkoztam. Ma ötöt találok évente” - nyilatkozta Bernhard Kaluza, a FIVA veteránautó-minősítő testület elnöke a Bloombergnek. Látszólag ez még mindig elenyésző, csakhogy egyrészt a trend nem az igazi, másrészt a befektetési autók átlagára egy év alatt 13 százalékkal növekedett és most 61 ezer dollárnál (13,2 millió forintnál) tart. És nyilván nem az olcsóbb darabokat hamisítják.

Autót hamisítani persze korántsem egyszerű vállalkozás, amihez magas szintű szakértelem és komoly befektetés szükséges. Ráadásul minél több benne a pénz, annál profibbak a hamisítók: Kaluza például tud olyan csapatról, akik egy régi francia mozit vásároltak meg kizárólag a kissé viseltes bőrhuzatokért. A profizmust látva tényleg nem érdemes több százezer, esetleg millió dollárért veterán autót vásárolni ilyen-olyan emberektől, vagy ha mégis, akkor érdemes magunkkal vinni egy tényleges szakértőt, akik többek között kémiai próbáknak vetik alá a karosszériát, hogy megbizonyosodhassanak arról, tényleg nem pár héttel ezelőtt kalapálták össze azt.

Komoly sztorikba ráadásul akaratlanul is bele lehet futni. Egy 1952-es Jaguar C-Type tulajdonosa például öt éven keresztül bizonygatta, hogy az ő autója eredeti, miután felbukkant egy másik eladó példány, ugyanazzal az alvázszámmal. Egy 2,5 millió dollárra becsült autónál ez azért több puszta kellemetlenségnél. Olyan is előfordult már, hogy egy hatvanas évekbeli Alfa Romeo Giulia TZ-t akartak elpasszolni egy gyűjtőnek, csakhogy az adott példány porrá égett az 1964-es sebringi futamon és még a versenyző is csak kisebb csoda árán úszta meg az esetet. Olyanok pedig már említésre sem érdemesek, amikor RS-t készítenek a klasszikus Porsche 911-esekből, ezzel durván megnégyszerezve az autó értékét.